Félig tele van a pohár! – Vincze Motorsport

Biztató részeredmények, elmaradó végeredmény: így összegezhető Vincze Ferenc és Németh Gergely Horvát Ralija. Több, mint egy év kihagyás után tért vissza a versenypályákra a kétszeres magyar bajnok Vincze Ferenc, aki a friss hazai aranyérmes Németh Gergellyel az oldalán állt rajthoz a Horvát Ralin, az Európa-bajnokság szezonzáróján. „Az elmúlt két év során egyetlen futamon indultam, ezt a kihagyást pedig elsőre azért éreztem magamon, főleg a féktávokkal voltak még problémáim” – kezdte az értékelést Vincze Ferenc. „A pénteki kvalifikáción még nem éreztem magam igazán komfortosan a felhordásokon, de szombatra változtattunk a Skoda…

Bővebben

Egy győzelem és egy második hely a Hadik–Juhász párostól

Az idei szezonban az Európa-bajnokság Masters kategóriáját célozta meg Hadik András és Juhász István: a páros két remek eredmény mellett két kiesést tud felmutatni eddig 2025-ben. Az idei évben az FIA kiírta a Masters értékelést a Rali-Eb sorozatán belül, amelyben az 50 év feletti pilótákat értékelik – ebben indult el 2025-ben a többszörös magyar bajnok Hadik András, valamint navigátora, Juhász István. A páros eddig négy Európa-bajnoki futamon vett részt az év során: a spanyolországi Rally Siera Morenán az abszolút ERC-értékelés 15. helyén zártak és pontot szereztek, a Masters értékelésben pedig…

Bővebben

ERC: Kopecky nyert, Csomós kiesett a Barum Ralin

Jan Kopecky újabb győzelmét hozta a legendás Barum Rali: a cseh pilóta 12. alkalommal nyerte meg a helyiek ikonikus versenyét. Ezúttal sem talált legyőzőre a Barum Ralin Jan Kopecky: a csehek legendája 12. alkalommal tudott nyerni a hazai ERC-futamán. Kopecky gyakorlatilag végig vezetve győzött, a tavalyi balszerencséje után visszaült a trónra, így továbbra is Juho Hanninen az utolsó, aki bőven több, mint tíz évvel ezelőtt külföldiként meg tudta nyerni az ikonikus cseh futamot. A második helyen Jon Armstrong ért célba, aki főleg a Bunc nevű, extrém nehéz, murvás részekkel dúsított…

Bővebben