Szöveg: SOLID Racing Team A SOLID Racing Team két versenyautóval vett részt az orfűi ralisprinten. Míg Oláh Zoltán és Szilassy Arnold levezetésnek szánta az eseményt, addig ifj. Kanyik Antal és Kondella-Fülep Edina a 2020-as évre való felkészítést tartotta szem előtt. „A mecseki futam nagyon jól sikerült számunkra, így nem volt kérdés, hogy Orfűn is ugyanabban a felállásban indulunk” – mondta Oláh Zoltán. „A pénteki és szombati időjárás kicsit kedvünket szegte, de vasárnapra ragyogó napsütéses időnk volt. Sikerült jól feldolgozni a pályát, de az látszott, hogy amint felszáradt az út, sokat…
BővebbenSzerző: rallyonline
Felkészültek: Mecseki hatodik hellyel hangolódtak Bodolaiék
Egy defekt elvitte a jó eredmény lehetőségét, de így sem elégedetlenek a Mecsek Ralival Bodolai Lászlóék: mentek jó időket, és sikerült felkészülniük a szezonzáró nyíregyházi ERC-futamra. Az abszolút bajnokságban túl nagy tétje már nincs a szezonhajrának Bodolai László számára, aki Pécsett is azzal a céllal indult új navigátorával, Szegedi Mátéval, hogy minél jobban rákészüljön a jövő hónapban esedékes Rally Hungaryre. A jó eredmény lehetősége aztán nagyon hamar el is úszott. „A második szakaszon mi is defektet kaptunk, ahogy sokan mások is az élmezőnyből, úgyhogy felnin jöttünk ki arról a gyorsaságiról,…
BővebbenFelvezető: Jól érezték magukat a Mecsekben Marozsiék
Ezúttal a sokat látott Németh „16V” Péterrel állt rajthoz a Mecsek Ralin Marozsi Zsolt, a páros pedig a problémák ellenére elégedett tudott lenni az eseményekkel – már csak azért is, mert hasonló körülmények várhatóak Nyíregyházán. Az eső és az emiatt extrán csúszós pályák nem könnyítették meg Marozsi Zsolt és Németh „16V” Péter dolgát a Mecsek Ralin – ahogy a többiek, úgy ők is küzdöttek a körülményekkel. „Nem erre számítottunk, ahogy a többiek sem, de olyan eső zúdult le csütörtökön, hogy még szombaton is érezhető volt a hatása. A defekt minket…
BővebbenAz idei első: Győzelemmel zárták a Mecsek Ralit Hadikék
Magabiztos autózással, különösebb kérdés nélkül tudott nyerni a Mecsekben Hadik András és Deák Attila, amellyel első 2019-es sikerüket könyvelhették el. A címvédés elúszott, de Nyíregyházára még készülnek. Ebben a szezonban először a Pécs környéki pályákon jött ki úgy a lépés Hadik Andráséknak, ahogy tavaly többször is: 2018 abszolút bajnoka első győzelmét szerezte idén a Mecsek Ralin. „Igazából semmit sem csináltunk másképp, mint eddig. Az év elején nem volt szerencsénk, már Székesfehérváron tudtam, hogy innen óriási mázlival lehetne csak ezt visszahozni, és reálisan a második hely lehet idén a célunk a…
BővebbenMegvannak a Rally Hungary nevezési listái
Jó szemezgetést! ERC nevezési lista ORB és ORC nevezési lista Historic nevezési lista
BővebbenHivatalos: Ott Tanak a Hyundainál folytatja
A néhány napja kiszivárgott információk helyesnek bizonyultak: Ott Tanak távozik a Toyota csapatától és kétéves szerződést írt alá a Hyundai Motorsporttal. Az egyéni világbajnoki címet múlt hétvégén bebiztosító észt pilóta döntése némileg meglepő, hiszen nagyon egymásra találtak a Toyotával, az autó a leggyorsabb volt az elmúlt másfél évben és nagyon feküdt is Tanaknak. A megbízhatósági problémák azonban feszültséget szültek közte és a csapat között, ez pedig úgy tűnik, hogy végzetesnek bizonyult. A Hyundai is bejelentette közben, hogy Ott Tanak és a csapat eddigi sztárja, Thierry Neuville lesz a két fix…
BővebbenVideó: így rohantak át tavaly Turánék Telkibányán
A tavalyi Nyíregyháza Raliról mutatunk egy belsőkamerás felvételt – a telkibányai pálya 15 kilométerén a Turán-Bagaméri kettős 7,5 másodpercet osztott ki Hadik Andrásnak, 22,5-et Kazár Miklósnak és 23,3-at Vincze Ferencnek. Aki megnézi, látja, hogy miért…
BővebbenAz új világbajnok: videó Tanak idei szezonjáról
Még szokni kell azt, hogy Ott Tanak a világbajnok – mindenesetre mutatunk egy videót az idei szezonjáról.
BővebbenAz első ötben lenne Hadik Nyíregyházán
Hadik András tavaly a nyíregyházi pályákon szerezte meg a magyar bajnoki címet – kiélezett küzdelemben, az utolsó métereken. Erre most nincs esélye, viszont készen áll arra, hogy összemérje tudását az ERC-menőkével. A Rally Hungary interjúja. Csalódott? Tulajdonképpen nem, bár egyáltalán nem úgy alakult ez az év, ahogyan terveztük. Az első két versenyen műszaki hiba miatt kiálltunk, majd elmaradt a Szombathely rali, ami azt jelentette, hogy a kettő helyett csak egy verseny eredményét tudjuk mínuszolni. Akkor már láttam, hogy ez nem lesz egyszerű… Azután Fehérváron vezettünk, de az utolsó előtti gyorsaságin…
BővebbenOtt Tanak a WRC új világbajnoka
Úgy vágott neki a mezőny a Katalán Rali utolsó napjának, hogy az abszolút győzelem sorsa már nem volt kérdés, hacsak nem történik valami váratlan, Thierry Neuville előnye elég volt az első helyhez, a kérdés már csak az maradt, hogy Ott Tanak elég gyors tud-e lenni ahhoz, hogy bebiztosítsa világbajnoki címét azzal együtt, hogy riválisa megnyeri a futamot. Nos, az már a délelőtti körben eldőlt, hogy Tanak a harmadik helyet szerzi meg, mert Sebastien Loeböt leszakította magáról, Dani Sordót viszont nem érte utol, úgyhogy az abszolút helyezések “rögzültek”, így pedig a…
Bővebben