Az ERC címvédője nehéz helyzetben van, nyernie kell, a többieknek pedig a számára megfelelő helyen végezni Nyíregyházán ahhoz, hogy idén is bajnok lehessen. Éppen ezért ő nem készül semmi különössel, csak azzal, hogy ő legyen a leggyorsabb. “Ahogy máskor, úgy most is megnézzük az adatokat a helyszínről, a szakaszokról, persze a beállításokkal csinálunk némi extrát a beláthatatlan körülmények miatt, de ezek rutin dolgok” – mondta Lukjanuk az ERC hivatalos weboldalának. “A mi helyzetünk egyszerű, sokkal több pontot kell szerezni, mint a riválisainknak, ennyi. Stratégiai szempontból ez nem túl bonyolult, a…
BővebbenSzerző: rallyonline
Habaj élete legjobbjára készül Nyíregyházán
A hétvégi Nyíregyháza Rali (Rally Hungary) előtt az ERC-tabellán második helyezett Lukasz Habaj nyilatkozott – Chris Ingramhez és Alekszej Lukjanukhoz hasonlóan ő is bajnok lehet hétvégén, ha nyer és számára kedvezően alakulnak a dolgok. “Hihetetlen lehetőség előtt állok, ilyenkor jobb nem túl sokat gondolkodni rajta. Ha bajnok lennék, azzal kifizetődne az utóbbi évek kemény munkája a részemről és a körülöttem lévők részéről, illetve talán segítene népszerűsíteni a rali Lengyelországban” – mondta a sorozat hivatalos weboldalának. “Nyugodtnak kell maradnom és életem legjobb teljesítményét hozni, olyat, amire már évek óte készülök. Mindkét…
BővebbenIngram tudja, hogy mi kell az Eb-címhez
Az előttünk álló hétvégén, Nyíregyházán rendezik a magyar bajnokság és az ERC szezonzáróját, az Eb-cím pedig még nem dőlt el, hárman is esélyesek rá. A tabellát jelenleg Chris Ingram vezeti, aki tudja, hogy mire lesz szüksége a sikerhez. “Olyan kiegyensúlyozottan és gyorsan kell vezetnem, mint a Barumon, azt hiszem, hogy az elég lesz. Ami az eredményeket illeti: ha Alekszej (Lukjanuk) nyer, akkor a dobogón kell végeznem, ha Lukasz (Habaj) nyer, akkor pedig másodiknak. Vagy mindkettejük előtt” – mondta az ERC hivatalos weboldalának. “Egyiküktől sem tartok, magammal versenyzek és a legjobb…
BővebbenVideó: így rohantak át Orfűn Rangáék
Ranga Péter és Czakó Janek belsőkamerás felvétele a hétvégi Orfű-Magyarhertelendről az R2-es Peugeot-val:
BővebbenOstberg Tanak miatt esett el az év végi lehetőségtől
Úgy volt, hogy Mads Ostberg a Citroen gyári versenyzőjeként indulhat Ausztráliában egy harmadik C3 WRC-vel azzal a szándékkal, hogy Sebastien Ogier esélyeit növelje a világbajnoki címre, ám mivel Ott Tanak már Spanyolországban bebiztosította az év végi elsőségét, így Ostbergtől a franciák elvették a lehetőséget. “Sajnos nem indulunk az Ausztrál Ralin. A részvételünk Seb világbajnoki esélyeitől függött és tudjuk, hogy mindezt hogyan végződött. Nagyon szerettünk volna ott lenni, mert tavaly már bizonyítottuk, hogy bármikor be tudunk ugrani egy WRC-be és dobogóra esélyesként teljesíteni” – írta közösségi oldalán Ostberg.
BővebbenMikkelsent kitette a Hyundai
Ugyan az eredeti tervek szerint Andreas Mikkelsen indult volna a Hyundai harmadik autójával Ausztráliában, de a nevezési listán nem ő szerepel, hanem Craig Breen. Mikkelsent idén elég sokszor kiültette Andrea Adamo csapatfőnök, most pedig nem is kommentálta a váltást, egyszerűen nem a norvég kap lehetőséget és kész, pedig Ausztráliában jól szokott menni, három éve a Volkswagennel meg is nyerte ezt a futamot. Mikkelsennek nincs szerződése 2020-ra, a Hyundainál aligha lehet maradása Ott Tanak érkezése után, hiszen Thierry Neuville helye fix, Dani Sordóval kapcsolatban már korábban bejelentették, hogy marad és Sebastien…
BővebbenLegendák közt: Ismét megjárták a RallyLegendet Bihariék
Több egységgel is képviseltette magát a San Marinó-i megmérettetésen az Inter Europe Team, Bihari Péter és Konyári Zoltán pedig a Legend Show-n is részt vehetett a Ladával. A Szikszai Béla–Holló Barnabás, a Tóth Balázs–Bodolai Róbert és a Hodosi Gábor–Szoták Zoltán páros mellett a Bihari Péter–Konyári Zoltán kettős is képviselte az Inter Europe Team csapatát a RallyLegenden, San Marinóban. Bihariék tavaly is jártak már az eseményen, ettől azonban nem lett kisebb élmény az idei… „Azt kaptuk ettől az eseménytől, amit vártunk is. Annyi plusz volt tavalyhoz képest, hogy most csütörtökön volt…
BővebbenÖt pont a világ: Kiélezett szezonzáróra készülnek Fehérvári Csabáék
Ahogy sokan mások, úgy a Fehérvári–Aczél kettős is egy defekt miatt járt pórul a Mecsekben, de az így megszerzett ötödik hely is azt jelenti, hogy listavezetőként utazhat el az utolsó futamra. A csatára, ahol minden eldől. A bajnoki pontversenyt szem előtt tartva érkezett meg a hazai pályának számító Mecsek Ralira Fehérvári Csaba és Aczél András a Toyota Corollával, vérmes reményeket azonban nem sokáig táplálhattak a végeredményt illetően. „A csütörtöki komoly eső alaposan megnehezítette a dolgunkat, hiszen teljesen eláztak a pályák, majd pénteken már a második szakaszon kaptunk egy defektet. Itt…
BővebbenEgyszer nem volt elég Szikszaiéknak
A RallyLegend nem a tizedmásodpercekért zajló csatáról, hanem az élvezetről, a ralisport ünnepéről szól, ezzel a hozzáállással vágott neki a San Marinó-i túrának a Szikszai–Holló kettős is. „Mi is elsősorban szórakozni mentünk, de végül egy Citroen C2R2 Max-szal álltunk rajthoz, és azzal az elsőkerekes mivolta miatt elég nehézkes látványosan menni. Viszont most lett kész nyáron, abszolút nullkilométeres autó, minden csavarja Citroen Motorsport, úgyhogy kíváncsiak voltunk rá, hogy élesben mit tud” – mesélte Szikszai Béla. „Sajnos rossz kategóriába soroltak minket, a Renault Cliókkal úgy mentek az olaszok, hogy mi olyat még…
BővebbenLesz még egy gyorsasági: Kanyikra másféle rohanás vár 2019 végén
Szöveg: Salánki Gábor Ifj. Kanyik Antal október közepén már nem tervezte, hogy 2019-ben versenyautóba ül, de kapott egy felkérést, amire nem mondhatott nemet, így egy bivalyerős Honda Civic Type-R Gr.A-val rótta a kilométereket az orfűi Rali3-as futamon. Az élményekről ő maga beszél. Kihagytátok Danival a 3 Städte Ralit, de jött helyette egy izgalmas és váratlan lehetőség. Mivel telt az első novemberi hétvégétek? Kondella Petitől kaptam egy megtisztelő felkérést, hogy miután a műhelyünkben felkészítettük a Honda Civicjét, szakítsak arra is időt, hogy beállítsam, valamint élesben kipróbáljam a kocsit. Neki köszönhetően felkerült…
Bővebben