Már három hét sincs hátra a 2020-as ORB-szezon első futamáig, az Eger Raliig, így érdemes megnézni, hogy az egri verseny 2004 óta két év kihagyással (2012 és 2014) íródó története hogyan is alakult eddig. Futamgyőzelmek Érdekesség, hogy csak négy olyan pilóta van, aki kétszer is tudott már Eger Ralit nyerni: Benik Balázs, Grzegorz Grzyb, Turi Tamás és Vincze Ferenc. Bárki más maximum egy-egy alkalommal tudtak itt abszolút értékelést nyerni, ez pedig eddig Aschenbrenner Györgynek, ifj. Béres Józsefnek, Hadik Andrásnak, Kazár Miklósnak, Spitzmüller Csabának és ifj. Tóth Jánosnak sikerült. Vagyis ha…
BővebbenSzerző: rallyonline
Videó: Így kezeli a Skodát Kajto
A Mexikó Ralira tesztelt a többszörös Európa-bajnok Kajetan Kajetanowicz, erről tett közzé egy belső felvételt:
BővebbenHadik nem akart hülyeséget csinálni
A 2018-as magyar bajnok úgy értékelte a hétvégi horvátországi szereplését, hogy az eredmény nem lett túl fényes, de előjött a Ford Fiesta egy-két hiányossága, sokat lehetett tanulni és a nehéz pályákon nem akart túl nagy kockázatot vállalni.
BővebbenKovács Antal: Otthon csak fizesd ki a nevezési díjat és menj haza
A hétvégi Kumrovec Raliról beszélt az abszolút ötödik helyen végző, Hadik Andrásékkal nagy csatát vívó fordos pilóta, de szót ejtett a magyar bajnokságról is.
BővebbenVideó a hétvégi osztrák futamról, ahol Fischer Dániel lett a harmadik
Több magyar is indult a versenyen, íme egy összefoglaló videó:
BővebbenVideó: Ilyen volt a Kumrovec Rali
A hétvégi horvát futamon több magyar is rajthoz állt, mutatunk egy hosszabb összefoglalót a versenyről.
BővebbenOnboard videó Turán és Vizelli tesztjéről
“Belső” felvételek a RallyFeeling jóvoltából:
BővebbenTuránnak tetszett a Polo, optimista a szezonrajt előtt
Szombaton tesztelhette a Volkswagen Polo GTI R5-öt Turán Frigyes, a pilóta pedig utána egy rövid interjú értékelte is a tapasztalatait.
BővebbenVideó: Így futottak abszolút harmadik időt a Kumrovec Ralin Bacsáék
A hetedik szakaszon minden magyar R5-ös párost (is) legyőztek Bacsáék, abszolút harmadik időt szaladtak – íme a belső felvétel a Race1 Net jóvoltából:
BővebbenVideó: Turán kipróbálta a Polo R5-öt
Videó a szombati tesztről:
Bővebben