Finnországban nem olyan szigorúak a korlátozások, mint egyes európai országokban, így a Toyota WRC-csapata tulajdonképpen tesztelhetne – az idei autót ugyan nem, de a 2021-re tervezett, gyökeresen átalakított Yarist igen. Az FIA azonban külön kikötötte, hogy Tommi Makinenék sem kapnak erre engedélyt, ők sem tesztelhetnek, egyszerűen azért, hogy ne kerüljenek jogosulatlan előnybe. A teszttilalom július 1-ig van érvényben és Yves Matton, az FIA raliigazgatója elmondta, hogy a jövő évi autó tesztelése is hozhat információt az idei technikával kapcsolatban, ezért a verseny tisztaságának érdekében egyszerűen muszáj szigorúan tiltani a Toyota tesztjeit…
BővebbenSzerző: rallyonline
Így néz ki Velenczei Ádám idei Skoda Fabiája
A Gulf Racing Hungary közleménye: Velenczei Ádám új csapattal, új autóval és új navigátorral tervezi az idei szezont. A Topp-Cars csapat által biztosított Skoda Fabia R5 Evo jobban kézre áll a fiatal versenyzőnek és Szőke Tamás személyében bajnok navigátort tudhat maga mellett. A Gulf Racing Hungary színeiben induló legénység nem lesz egyedül, hiszen Strider Zoltánék egy Peugeot 208 R2-vel, míg Szilágyi Patrikék egy BMW-vel szállnak be az egységest megjelenést ígérő csapatba és Vánsza Zsolt is több futamra beugrik! Természetesen, majd ha elkezdődik a bajnokság… Addig is a csapat megpróbálja kivenni…
BővebbenVideó: 2020 eddigi legszebb ralis jelenetei
Túl sok minden még nem történt, de azért…
BővebbenNeuville elmondta, hogy honnan indult – 256 euróval
Rendkívül gyorsan jutott el a sportág csúcsára Thierry Neuville, pedig egyáltalán nem számított gazdag gyereknek, nem álltak mögötte óriási cégek, hogy támogassák a pályafutását. „Hosszú út vezetett idáig, lépésről lépésre kellett haladnom, de igazából azért nagyon gyorsan történt, mert alig négy év alatt eljutottam a semmiből a WRC-ig, ami nagyon gyorsnak számít. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy amikor elkezdtem az első szezonomat Belgiumban, akkor nehéz idők jártak rám. CNC-zéssel foglalkoztam, ezt tanultam az iskolában, de sosem érdekelt igazán és fel is kellett mondanom amiatt, hogy teljes erőmmel a versenyzésre koncentrálhassak.…
BővebbenJúliusban már megrendeznék a májusról elhalasztott ERC-futamot
Az Európa-bajnokság optimistán áll a koronavírus-járvány hosszához: májusban rendezték volna a Liepaja Ralit, azt természetesen elhalasztották, de az új időpont nincs túl messze, július 10-12-éig tolták csak el. Vagyis ők úgy számolnak, hogy ott már minden rendben lesz – igaz, egyelőre a június végére tervezett Lengyel Rali is “áll”, hivatalosan az lesz a szezonnyitó. fotó: MOL Racing Team
BővebbenPetter Solberg privát csapattal térne vissza a WRC-be
Nagy dolgot tervez a 2003-as ralivilágbajnok Petter Solberg: privát csapatot szeretne alapítani és visszatérni vele a WRC-be. A norvég klasszis hivatalosan már visszavonult a versenyzéstől, a búcsúfutama a tavalyi Wales Rali volt, ahol megnyerte a WRC2-t egy Polo R5-tel. Azonban csapatvezetőként visszatérne, állítása szerint két gyártóval tárgyal arról, hogy egy kétautós csapatot üzemeltessen, méghozzá gyári szinten, nagyon komoly háttérrel – ezen dolgozik most, de 2022 előtt ez nem fog megvalósulni, tudja, hogy milyen sok munka ezt összehozni. Azt viszont kijelentette: ha ez összejön, fia, Oliver Solberg akkor sem kap “ingyen”…
BővebbenVideó: Itt egy Ogier-belső Mexikóból
Így megy a hatszoros világbajnok a Toyotával murván:
BővebbenAmikor Vincze az ERC-mezőny fölé nőtt – belső felvétel
Az Autósport és Formula Magazin a vasárnapi első gyorsaságit tette közzé Vincze Ferenc és Igor Bacigál 2019-es Nyíregyháza Ralijáról. Ezen a szakaszon óriásit ment a magyar bajnok páros: a 10,6 kilométeres Óhuta-Fónyon nyolc másodpercet adott a második helyezettnek, mindenki másnak pedig tíz felett – ezen a linken tekinthetők meg az idők. És akkor a felvétel:
BővebbenIlyen volt a Ranga Rally Team elmúlt egy éve
Kevés, de annál sikeresebb szereplés Ranga Péter és ifj. Ranga László részéről, többféle technikával:
BővebbenVideó: Amikor Vincze Feri a Mitsubishivel nyert szakaszt Kassán
A 2016-os Kassa Ralin ment abszolút első időt az első gyorsasági szakaszon Vincze Ferenc és Kuti Péter – akkor még Mitsubishi Lancerrel a magyar R5-ös mezőny előtt, de többek között Grzyb, Valousek, vagy éppen a WRC-vel induló Melicharek is mögötte végzett. Tomas Ondrej és a Fabia WRC tudott csak nála jobbat menni itt, de ő nem számított bele a magyar értékelésbe.
Bővebben