A kiválasztottak: Csomós, Hangodi és Herczig Patrik kap támogatást

Nyolc autó- és motorsportszakágban összesen 29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy utánpótlás-nevelési rendszer. Alapos felmérési munkát követően transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerülhettek be versenyzők a programba.

Kilenc gokart-, három rali- és két túraautó-pilóta mellett kilenc gyorsaságimotor-, két-két enduromotor-, illetve motokrossz-, valamint egy-egy supermoto- és triálversenyző került be a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. utánpótlás-nevelési rendszerébe, a HUMDA Academy programba. Minden versenyző rangos sorozatokban bizonyított már, és a támogatás révén magasabb szintű bajnokságokban vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhat a versenyzésre.

A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a névsort a szakemberek. A kiválasztást Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította.

A HUMDA Academy tehetséggondozó programban támogatott versenyzők szakáganként:

Gokart: Gáspár Benett, Gender Tamás, Hideg-Szikszai Ádám, Krepcsik Áron, Krózser Menyhért, Molnár Martin, Nógrádi Nimród, Willisits Vilmos, Zsebő Marcell
Rali: Csomós ‘Mixi’ Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik
Túrautó: Bucsi Attila, Rácz Gergő
Enduro motor: Liszka Roland, Zsigovits Norbert
Gyorsasági motor: Farkas Kevin, Görbe Soma, Kecskés Bence, Kovács Bálint, Molnár Gergő, Moor Rossi, Számadó Máté, Varga Tibor, Vincze Martin
Motokrossz: Katona Áron, Pergel Bence

Related posts