Dakar: Terranováé a péntek, Loeb eltévedt

A Prodrive pilótája 2015 óta először nyert szakaszt, a csapat örömét azonba beárnyékolta a csapattárs idővesztesége. A motorosoknál rövidítették a szakaszt, amelyen Daniel Sanders nyert.

A pénteki volt az utolsó szakasz a pihenőnap előtt a 2022-es Dakar Ralin (amelynek a lefújása is felmerült a francia külügyminiszter részéről a terrortámadás gyanúja miatt), de így is 348 km-es mért etap várt az autósok mezőnyére. Izgalmasan alakult a napi küzdelem, ugyanis többen is álltak az élen az egyes mérőpontoknál. Végül a Prodrive pilótája, Orlando Terranova bizonyult a leggyorsabbnak, aki ezzel 2015 után először nyert szakaszt a legendás terepraliversenyen. Az argentin bő egy perccel végzett Mattias Ekström előtt, aki ezzel legjobb részeredményét érte el az elektromos hajtású Audival, míg a napi dobogót a szaúdiak hazai versenyzője, Yazeed Al-Rajhi tette teljessé.

A BRX öröme Terranova napi elsősége ellenére sem lehetett teljes, ugyanis fő esélyesük, Sebastien Loeb eltévedt a szakasz egy pontján, 25 percet veszítve ezzel, így ismét súlyos perceket adott hozzá eleve tetemesnek mondható hátrányához. Emiatt hiába lett csak tizedik pénteken Nasser Al-Attiyah, összességében így is növelte az előnyét.

Ráadásul már nem is Loeb, hanem toyotás márkatársa, Al-Rajhi van hozzá a legközelebb a tabellán: a szaúdi pilóta másfél perccel megelőzte a francia legendát – igaz, az ő lemaradása is csaknem 50 percre rúg. A csapattárs Lucio Alvarez a negyedik összetettben, míg az ötödik pozíciót Jakub Przygonski foglalja el a Minivel. Ekström legjobb audisként a 13. helyen áll, míg Carlos Sainz a 21. pozícióba csúszott hátra, miután ma is nagyságrendileg 40 percet veszített.

A motorosok csak töredékét tudták teljesíteni az eredetileg tervezett szakasznak: az autók és kamionok tegnapi elhaladása és az esőzések miatt annyira leromlott az útvonal állapota, hogy a szervezők a 101 km-nél megállították a versenyt. Az eredményeket az ennél a pontnál elért idők alapján állapították meg: e szerint Daniel Sanders újabb napi sikert könyvelhet el, bő két perccel megelőzve összetettbeli éllovas GasGas-os kollégáját, Sam Sunderlandet.

A brit egyébként két és fél perccel vezet a Dakar felénél a KTM-es Matthias Walkner előtt, míg Sanders felzárkózott mögéjük a harmadik helyre. Adrien van Beveren még tíz percen belül van hozzájuk képest a Yamahával, míg a Honda reményeit Pablo Quintanilla igyekszik életben tartani. A csütörtöki hős, Danilo Petrucci ezúttal a 40. legjobb időt motorozta. Ami pedig a magyar származású motorosokat illeti: a román színekben szereplő Gyenes Emánuel a 45., a vajdasági Saghmeister Gábor pedig a 108. pozícióból várhatja a szünnap utáni folytatást.

A quadosok ugyanarra a sorsra jutottak, mint a motorosok: itt jelen állás szerint Alekszander Maksimov lehet a szakaszgyőztes, míg összetettben a francia Alexandre Giroud őrzi az első helyét. A kamionosoknál tovább tart a Kamaz-henger: Andrej Karginov már idei harmadik részgyőzelmét húzta be, de mivel a 2020-as bajnok csak kilenc másodpercet adott a címvédő Dmitrij Szotnyikovnak, továbbra is utóbbi áll az élen a tabellán, tíz perccel megelőzve másik csapattársát, Eduard Nyikolajevet.

Az összetett állása a 6. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah (Toyota) 20:37:24, 2. Yazeed Al-Rajhi (Toyota) + 48:54, 3. Sebastien Loeb (BRX) + 50:25, 4. Lucio Alvarez (Toyota) + 1:06:58, 5. Jakub Przygonski (Mini) + 1:16:25

Motorosok: 1. Sam Sunderland (GasGas) 19:55:59, 2. Matthias Walkner (KTM) + 2:39, 3. Daniel Sanders (GasGas) + 5:35, 4. Adrien van Beveren (Yamaha) + 7:43, 5. Pablo Quintanilla (Honda) + 17:44, … 45. Gyenes Emánuel (KTM) 4:43:03, … 108. Saghmeister Gábor (KTM) + 12:47:13

Related posts