Új szakaszgyőztes a Dakaron

Első részsikerét szerezte a Dakar Ralin a toyotás Henk Lategan, miközben az Audinál a csapatérdek érvényesült: Peterhansel lengéscsillapítóját a pályán szerelték át Sainz autójába.

A Dakar ötödik, Rijád körüli 421 kilométeres speciálja egy lágy homokos szakaszt is tartalmazott, ráadásul a motorosok – amelyek általában először rajtolnak – külön útvonalat teljesítettek az autósokhoz képest, ami hátrányt jelentett a mezőny elején startolóknak, azaz különösen az éllovas Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb számára.

Ennek is köszönhető, hogy szokatlan sorrend született az élcsoportban, a dél-afrikai Henk Lategan első szakaszsikerét szerezte meg, annak ellenére, hogy egy probléma miatt nyitott ajtóval száguldott. Toyota Gazoo Racing versenyzője már a 2021-es versenyen, újoncként is gyors volt, de akkor egy nagy balesettel kiesett a Dakarról, amely során kulcscsontját is eltörte. A sors fintora, hogy a bukás szintén az ötödik napon történt, amely ezúttal első szakaszgyőzelmét hozta.

A rajtpozíció jelentette hátrány ellenére Loeb második lett, csupán 1 perc 58 másodperces különbséggel, míg Al-Attiyah végül nyolcadikként ért célba. A katari így is 35 perccel vezeti az összesítést Loeb előtt. Az összetett harmadik helyét Yazeed Al-Rajhitól visszafoglaló Lucio Alvarez a szakaszt is harmadik leggyorsabbként zárta.

Lategan kihívójának bizonyult és a negyedik mérőponton vezette is a szakaszt Stephane Peterhansel az elektromos Audival, de a csapat érdekében nagy áldozatot hozott: a saját lengéscsillapítóját eltörő Carlos Sainznak átadta saját alkatrészét – a francia már nincs harcban az összetettben, Sainz viszont, bár lemaradása saját problémái miatt 3 óra feletti és nincs az első 20 között, még esélyes lehet egy előkelő pozícióra. Peterhansel ezzel további egy órát veszített, míg a szervizkamion megérkezett a pótalkatrésszel.

Még egy versenyző szállt ki az élmezőnyben vívott küzdelemből: Giniel de Villers az abszolút negyedik helyen állt négy szakasz után, de ötórás időbüntetést szabtak ki rá nem biztonságos vezetésért, mivel kétszer is ütközött motorral. A dél-afrikai csütörtökön is gyors volt: a hetedik időt futotta.

A motorok egy 345 kilométeres gyorsaságit teljesítettek, melyen a kétszeres kategóriagyőztes Toby Price diadalmaskodott, idén először a leggyorsabbként, bár az összetettben továbbra is csak a 12. helyen található. Igazi bravúrként a MotoGP-ből átnyergelő Danilo Petrucci második időt futott, 2 perc 4 másodperc lemaradással. Az olasz az összetettben már nincs harcban: a második szakaszon történt kiesése miatt csak a napi értékelésekben számít. Alig fél perc választotta el az összetett első két helyén álló Sam Sunderlandet és Matthias Walknert a 13. és 12. pozícióban – így a brit továbbra is az élen áll.

FRISSÍTÉS: Price-t később hatperces időbüntetéssel sújtották sebességtúllépésért, így Petruccié lett az első hely, ezzel ő lett az első korábbi MotoGP-versenyző, aki szakaszt tudott nyerni a motorosok között!

A motoros kategóriát – akárcsak a Dakar Classic osztályt – nem sokkal dél után megszakították, arra hivatkozva, hogy a rendelkezésre álló mentőhelikopter túl van terhelve. A versenyzők egy része már beért ekkor, mások azonban még a pályán tartózkodtak, így még kérdés, milyen sorrendet és szakaszidőket állapítanak meg, és hogyan befolyásolja ez az összetett állását. A napi sorrend Gyenes Emánuelt a 43. pozícióban, Saghmeister Gábort a 117. helyen tünteti fel.

A megszakítás érinti a quad kategória sorrendjét is: a géposztályt Alexandre Giroud vezette Giovanni Enrico előtt, mikor felfüggesztették a versenyt. Az autósokénak megfelelő útvonalat – külön mentőhelikopterrel – használó kamionok mezőnye egyelőre nem futott be.

Az összetett állása az 5. szakasz után:

Autósok: 1. Nasser Al-Attiyah (Toyota) 17:24:23, 2. Sebastien Loeb (BRX) + 35:10, 3. Lucio Alvarez (Toyota) + 51:15; 4. Yazeed Al-Rajhi (Toyota) + 1:06:23, 5. Vlagyimir Vasziljev (BMW) + 1:07:52.

Motorosok: 1. San Sunderland (GasGas) 19:01:50, 2. Matthias Walkner (KTM) + 2:29, 3. Adrien van Beveren (Yamaha) + 5:59, 4. Daniel Sanders (GasGas) + 8:01, 5. Skyler Howes (Husqvarna) + 13:36, … 44. Gyenes Emánuel (KTM) + 4:35:19.

Related posts