Kettős Hyundai-győzelem San Remóban

Brutális R5-ös mezőny gyűlt össze az olaszországi San Remo Ralin, de a leggyorsabbnak végül a Hyundai gyári pilóta, Craig Breen bizonyult, aki tavallyal ellentétben idén már Pirelli gumikkal áll rajthoz a régebbi fejlesztésű R5-ös Hyundaijal. Breen a nyolc szakaszból hármat nyert meg, de stabil teljesítménye így is elég volt ahhoz, hogy megnyerje a kiegyenlített versenyt – két gyorsaságival a vége előtt állt az élre, ott előzte meg az olaszok rendkívül tehetséges versenyzőjét, a szintén Hyundaijal versenyző Andre Crugnolát.

Crugnola végül maradt a második, összesen 4,8 másodperc döntött közöttük Breen javára, mindenesetre ez így egy kettős Hyundai-sikert jelentett a rendkívül komoly mezőnyben – a harmadik helyre Fabio Andolfi fért be a Skodával, míg a négy szakaszt is nyerő korábbi nemzetközi sztár, Giandomenico Basso végül csak Stefano Albertini mögé, az ötödik helyre fért be.

A futamon külön kategóriában, de a gyári Hyundai WRC-k is rajthoz álltak. Thierry Neuville és Ott Tanak csatáját végül a belga pilóta nyerte, mindketten kaptak tíz-tíz másodperc büntetést, a hét szakaszból négyet nyert Tanak, hármat Neuville, de a utóbbi stabilabban autózott, míg a 2019-es világbajnoknak volt egy-két gyengébb – az utolsó két pályán Neuville megfordította a dolgot és végül 3,9 másodperccel nyert. A harmadik helyre bejövő Pierre-Louis Loubet már több mint egy percet kapott…

fotó: Hyundai Motorsport

Related posts