Dakar: Sainz szakaszt nyert, Loeb sok időt veszített

A motorosoknál Toby Price, az autósoknál Carlos Sainz nyerte a Dakar Rali első igazi versenynapját, míg Sebastian Loeb máris rengeteg időt veszített. Az egyik új kategória női győztessel kezdett.

Az előző napi prológ után Dzsiddából dél-kelet felé, Bisába tartott a mezőny egy 623 kilométeres szakaszon, amelyből 277 kilométer volt a versenybe beleszámító táv.

A legnagyobb figyelemmel kísért autós kategóriában a tavalyi győztes, idősebb Carlos Sainz húzta be az első napot, de a hosszú táv ellenére csak hajszálnyi előnnyel Stephane Peterhansellel szemben, aki most nyolc másodperccel követi őt – a tabella élén tehát két Mini foglal helyet. A napot a cseh Martin Prokop zárta a harmadik helyen a Forddal, a gyorsasági után azonban már Peterhansel vontatóján érkezett meg a táborba. De az első nap már nagy veszteseket is hozott: Nasser Al-Attiyah a szakasz elején időt vesztett, és végül 12 perc hátrányt szedett össze, amivel csak a 10. helyre rangsorolt az összetettben, de nála is rosszabbul járt a Dakarra visszatérő Sebastien Loeb, aki három defektet is átvészelve 24 percet veszített és csak a 22. helyen áll a Prodrive által felkészített autóval. A Bahrain Raid Xtreme-et azért Nani Romának sikerült behozni az első tízbe az első teljes nap végén.

A „fő” autós kategória mellett idén is ott vannak a kisebb UTV-k, emellett idén egy újabb osztály is indult Lightweight Prototype néven, amelynek egész impozáns a nevezési listája, itt indul például a napot 15.-ként záró Mattias Ekström és a már most bajba került WRC-futamgyőztes Kris Meeke is. Nos, ebben a géposztályban az első napon egy hölgyversenyző aratta le a babérokat, Cristina Gutierrez, aki az elmúlt hónapokban már ismertté vált azáltal, hogy Loeb mellett őt nevezte meg az Extreme-E-ben induló csapata versenyzőjeként Lewis Hamilton.

A motorosoknál a KTM három húzóneve, Toby Price, Mathias Walkner és Sam Sunderland az ausztrál vezetésével az első négy helyen végzett, de Kevin Benavides be tudott közéjük férkőzni a Hondával. 15-18 percet veszített viszont a japán márka másik két zászlóvivője, a tavalyi bajnok Ricky Brabec és Joan Barreda Bort, akik közösen tévedtek el. A romániai Gyenes Emánuel a 34. lett, és vezeti a szervizcsapat nélkül indulók versenyét, amit tavaly meg is nyert, míg a szerbiai Saghmeister Gábor a 90. helyen futott be.

Az állás az 1. szakasz után:

Autósok: 1. Carlos Sainz (Mini) 3:12:20, 2. Stephane Peterhansel (Mini) +0:08, 3. Martin Prokop (Ford) +2:59, 4. Mathieu Serradori (SRT) +6:13, 5. Yasir Seaidan (SRT) +7:53, stb.

Motorosok: 1. Toby Price (KTM) 3:43:58, 2. Kevin Benavides (Honda) +00:23, 3. Matthias Walkner (KTM) +1:12, 4. Sam Sunderland (KTM) +4:11, 5. Lorenzo Santolino (Sherco) +4:59, … 34. Gyenes Emánuel (KTM) +44:38, … 90. Saghmeister Gábor (KTM) +3:23:41, stb.

Related posts