Vincze Ferenc: A ralitól kicsit most elment a kedvem

Nyertek futamot, vezették a bajnokságot, ám a nyíregyházi turbóhiba, majd egy meghibásodó szenzor elvette az esélyt Vincze Ferenctől és Bacigál Igortól a címvédésére. A pilóta szerint peches évük volt és nem tud igazán elégedett lenni a bronzéremmel.

Címvédőként, ezúttal is Bacigál Igorral, de a Dani Fischer Teammel és egy Skoda Fabia R5 Evóval vágott neki a 2020-as szezonnak Vincze Ferenc. Az előző év bajnokát azonban idén nem fogadta kegyeibe a szerencse: alig volt tiszta futama, technikai hibák sora sújtotta a párost.

„Meglehetősen nehéz évünk volt, a legtöbb versenyen volt valamilyen technikai gondunk. A szezonnyitó Salgó Ralin a gumiválasztással szenvedtünk, többször is pechünk volt vele, majd tönkrement a bal hátsó lengéscsillapítónk, így ott egy második helyet tudtunk felmutatni. Az Eger Rali volt az egyetlen futamunk, ahol minden összeállt, jó volt az autó, jó volt a taktikánk, mi sem hibáztunk és ott sikerült is nyernünk, így átvettük a vezetést a bajnokságban” – idézte vissza az első két versenyt Vincze Ferenc.

„A Vértes Ralin én fogtam ki rossz napot, nem találtam a ritmust, nem voltam jó formában, az autó ugyan rendben volt, de én nem, így abból csak egy negyedik hely jött ki. Majd következett a Nyíregyháza Rali, ahova még mindig listavezetőként érkeztünk és amelyre nagyon készültem: 2019-ben nagyon gyorsak voltunk azokon a pályákon, most pedig belsőkamerás felvételekből még inkább felkészültem rájuk. Úgy érzem, hogy ott egy nagyon jó eredményt érhettünk volna el, de sajnos az első szombati gyorsaságin tönkrement a turbónk és kiestünk, egyetlen pontot sem szereztünk” – mesélt a bajnokság fordulópontjáról a pilóta.

fotó: Bitto Zsolt

A peches Rally Hungary után a szezonzáró Mikulás Ralira így már harmadikként utaztak el, de továbbra is volt esélyük a bajnoki címre. „A Mikuláson igazából az első gyorsasági volt nekünk a teszt, mert erre előtte nem nagyon volt lehetőségünk, így ott kicsit még próbálgattam, hogy hogyan is kéne menni murván. A második szakasztól ezzel már nem volt gond, ott viszont előjött egy olyan probléma, hogy a gyújtásmegszakító szenzorunk meghibásodott, úgy érzékelte, hogy sebességet váltok és folyamatosan elvette a gyújtást a kigyorsításoknál – ezzel rengeteg időnk ment el, tényleg nagyon sok. Sajnos a csapatnál nem volt ilyen alkatrész és mások sem tudtak rajtunk segíteni, nem tudtuk kicserélni. Ennek tudatában kellett versenyeznünk, így eléggé lehangoltak lettünk, pedig az autó beállításai jók voltak, nekem is megjött a kedvem a murvához és ahhoz képest az idők sem voltak rosszak, hogy ezzel a technikai hibával mennyit veszítettünk.”

A Vincze – Bacigál páros így a Mikulás Rali harmadik helyén zárt és ebben a pozícióban fejezte be a 2020-as bajnokságot is. A pilóta azonban ezzel most nem tud elégedett lenni. „A harmadik hely egyébként nem rossz eredmény, biztosan sokan cserélnének velem és én is elégedettebb lennék, ha ezt úgy értük volna el, hogy minden klappolna és ennyire lennénk képesek. Én viszont úgy érzem, hogy ennél több volt bennünk, többet érhettünk volna el, de egyszerűen balszerencsések voltunk idén. A csapattal egyébként a technikai hibák ellenére elégedett vagyok, én úgy éreztem, hogy ők mindent megtettek azért, hogy az autó jó legyen, hogy ez a projekt működjön, ők is pechesek voltak most ezeknél a dolgoknál.”

Mondhatnánk, hogy majd jövőre visszavágnak, de úgy tűnik, hogy a 2021-es szezon kicsit még képlékeny. „Őszinte leszek, a ralitól most egy kicsit elment a kedvem. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy ennyi gondunk volt, inkább azok, amik a háttérben zajlanak. Elég stresszes volt most így versenyezni. Jövőre nagyon sok múlik azon, hogy milyen hátteret tudunk összerakni – hogy megyünk-e egyáltalán és ha igen, akkor hol, itthon vagy külföldön, az nagyrészt ettől függ majd.”

Related posts