Közel kétezer lóerő: Lotus Evija

Ha piacot akar szerezni, az első teljesen elektromos brit szupersportkocsinak nincs más lehetősége, mint hogy minden konkurens összes rekordját átadja a történelemnek. A Lotus ennek megfelelően azt állítja, hogy nem lesz ahhoz fogható, amit az aszfalton az Evija mutat majd…

A Lotus is azt a taktikát alkalmazza új csúcsmodellje felvezetéséhez, amit egy ideje már más gyártók a kategóriájában: igyekeznek a lehető legtöbb körben felhívni rá a figyelmet, mielőtt megejtik a végső nagy bemutatóját. Nem is a konkrét terméknek szól a reklám, abból az a 130 darab, amit gyártanak majd belőle, gyorsan gazdára talál, de a kampány hátán nagyot nyerhetnek a Lotus elérhetőbb, relatív tömeggyártott autói, az Elise, az Exige, az Evora.

Mondjuk, van is mit csepegtetni az újdonságból, legutóbb például azt a korábban már óvatosan közölt részletet erősítettek meg, hogy tényleg tudni fogja majd a kilenc másodperces 0–300-as sprintet. Ez pedig 3,4 másodperccel jobb, mint amit a csúcssportautók csúcsa, a Bugatti Chiron tud, annak ugyanis 12,4 másodperc kell ehhez.

Az Evija négy villanymotorral hozza össze az 1972 lóerőt és a 1700 newtonméter nyomatékot. Ezt egy 70 kWh-s akkucsomag táplálja majd, és jó előjel, hogy a kocsi tömege a telepek óriási mérete ellenére is megáll 1,7 tonna alatt. A Lotus 400 kilométeres hatótávról beszél vele kapcsolatban, de azt nyilván nem tíz másodperc alatti 0–300-as sprintek mellett tudja.

Viszont ha azt tényleg úgy tudja, ahogy mondják róla, a Koenigsegg és a Bugatti kap egy új játszópajtást az efféle rekordokhoz…

A Lotus életében mindez egy új fejezet kezdetét is jelenti, mert ez az első bemutató azóta, hogy a kínai Geely 2017-ben többségi részesedést szerzett a cégben. A gyártás 2020-ban kezdődhet meg a márkának 1966 óta otthont adó Hethelben (az Egyesült Királyságban), az autók ára egyenként 1,5 millió font, átszámítva 600 millió forint lesz.

Related posts