Hadik Velenjében is indul

Egy héttel a Salgó Rali előtt rendezik Szlovéniában a Velenje Ralit, amelyen magyar pilótának is szurkolhatunk: a Hadik András – Kertész Krisztián kettős kilátogat a szomszédba a Ford Fiestával, legalábbis az előzetes nevezési lista szerint. Hadikék nem aprózzák el a felkészülést, márciusban egy horvát futamon indultak, azóta volt több tesztjük, indultak Kisvaszaron, majd Domaházán és még a Velenjét is beiktatják a Salgó előtt.

Bővebben

Balogh Jani: Törni kell a fejünket

A baloghjani.hu közleménye: A 2020-as Rali-bajnokság a koronavírus járvány miatt a megszokottól később, csak júliusban kezdődik. A csapatok addig minden lehetőségek kihasználnak, hogy formában tartsák magukat, valamint közelebb kerüljenek a régi vagy új technikákhoz. Erre nagyon jó alkalmat szolgáltatott a Rally3 bajnokság második fordulója Domaháza és Zabar között. Ezt a lehetőséget használta ki az Energy RT versenyzőpárosa, Balogh János és Holczer Dániel is. Balogh Jani: „Mint az már ismeretes idén új autóval, egy legfrissebb fejlesztésű Ford Fiesta MK2 R5-össel állunk rajthoz, amit a Hadik Rallye Team biztosít a versenyeken. Bár…

Bővebben

Richard Burns Rally: Egy „játék” mind felett

Az elmúlt hónapok szimulátoros fellángolása miatt megkérdeztük hazánk egyik legnépszerűbb raliversenyzőjét, Hevesi Istvánt, hogy ő mivel játszik otthon – több mint tíz éve szimulátorozik, így erre a világra is bőven van rálátása. „Többféle ralis játékot is kipróbáltam már az idők során, de azt kell mondanom, hogy mind gyerekjáték, egyet kivéve: a Richard Burns Rallyval úgy érzem, mintha tényleg élőben versenyeznék. Tetszik, hogy itt féktávot kell venni, ha megcsúszik az autó, akkor azt tényleg kezelni kell, tényleg úgy viselkedik, mint az életben. Ez az egyetlen ralis játék, ami élethű, a többinek…

Bővebben