Balogh Jani: Törni kell a fejünket

A baloghjani.hu közleménye:

A 2020-as Rali-bajnokság a koronavírus járvány miatt a megszokottól később, csak júliusban kezdődik. A csapatok addig minden lehetőségek kihasználnak, hogy formában tartsák magukat, valamint közelebb kerüljenek a régi vagy új technikákhoz. Erre nagyon jó alkalmat szolgáltatott a Rally3 bajnokság második fordulója Domaháza és Zabar között. Ezt a lehetőséget használta ki az Energy RT versenyzőpárosa, Balogh János és Holczer Dániel is.

Balogh Jani: „Mint az már ismeretes idén új autóval, egy legfrissebb fejlesztésű Ford Fiesta MK2 R5-össel állunk rajthoz, amit a Hadik Rallye Team biztosít a versenyeken. Bár egy futam erejéig már vannak Fordos tapasztalataink, de az is csak murván és még a régi típussal. Ezzel az autóval meg kell ismerkedni, mivel teljesen más vezetési stílust igényel, mint a korábban általunk használt márkák. Túl vagyunk már két teszten ahol különböző útfelületeken több dolgot is kipróbáltunk és kijelenthetjük egyre közelebb és közelebb kerültünk hozzá.”

A domaházai futam egy prológgal vette volna kezdetét az ózdi salakoválon de a nagy mennyiségű csapadék miatt a pálya sajnos használhatatlanná vált, így vasárnap reggelig várniuk kellett a nézőknek, hogy megpillanthassák a Rally3 mezőnyét és a Licenczes kategóriát.

Balogh Jani: „Úgy gondoltuk nagyon hasznos, ha végre egy -ha nem is bajnoki futam, de- éles verseny keretein belül próbálhatjuk ki magunkat és az új autót. Rendkívül változatos volt az időjárás, ami egy hagyományos versenyen is komoly fejtörést tud okozni, pláne egy ilyen rendezvényen ahol a lebonyolítási rendszerből adódóan elég sokat kellett várakozni. Hol eleredt az eső, hol pedig kisütött a nap és ebből sokat lehet tapasztalni, hiszen máskor is előfordul, hogy nem vagyunk az optimumon az abroncsokat illetően. A pálya tartalmazott gyors és technikás részeket is, így pont alkalmas volt egy hasznos tesztversenynek. Többször elindultunk egyik vagy másik irányba a beálltásokat illetően, de rá kellett jönnünk, hogy az eredeti kiinduló állapot volt a legjobb. Egész nap nagyon fegyelmezetten és koncentráltan dolgoztunk Danival, pontosan választottuk meg az íveket és ezen csak az utolsó szakaszra módosítottunk, ahol szerettük volna jobban kipróbálni, hogy hogyan is mozog a Ford Fiesta MK2 R5. Összességében egyre közelebb kerültünk egymáshoz a technikával, de azt látjuk, hogy folyamatosan törni kell a fejünket és dolgozni a másodpercek lefaragásán. A licenszes kategória harmadik helyén végeztünk Hadik Andrisék, és Bodolai Laciék mögött, így hármas Ford győzelmet szerzett az autókat felkészítő csapat, a Hadik Rallye Team.”

Related posts