Megvan a Rali3 2020-as versenynaptára

A szakági közlemény: Tisztelt Versenyzőink! Kedves Sporttársak! Az elfogadásra küldött 2020-as Rally3 versenynaptár a következő: Eger Rally 2020. Március 27-29. Rally3 (Kelet Autósport Kft) Tamási és környéke 2020. Április 04-05. Rally3 (Wild Dogs Slalom Kft) Geresdlak Rally 2020. Május 02-03. Rally3 (Wild Dogs Slalom Kft-Balatonyi) Ózd Rally 2020. Május 23-24. Rally3 (Kelet Autósport Kft) Bakonya Rally 2020. Június 06-07. Rally3 (Balatonyi Rallye Team) Parádsasvár Rally 2020. Július 04-05. Rally3 (Kelet Autósport Kft) Tamási és Környéke 2020. Augusztus 01-02. Rally3 (Wild Dogs Slalom Kft) Bányásznapi Oroszlány Rally 2020. Augusztus 22-23. Rally3…

Bővebben

Miért kellett a gumiszabály a Rali3-ban?

Berényi Ákos, a hazai raliszakág vezetője beszélt a sportág utánpótlásáról – szerinte jó úton jár a Rali2 és a Rali3 is, idén pedig további előrelépések történnek. “Mindkét sorozat nagyon fontos számunkra és sokat foglalkoztunk vele. Kezdeném azzal a Rali3-mal, ahol az idén be fog érni több fejlesztés, amit a versenyzőkkel együtt, közösen több év alatt értünk el. Nem volt könnyű az út, de kezdünk végig érni rajta.A Rali3 komoly szintet lép idén, hiszen az elmúlt évek fejlődésének köszönhetően ma az ott versenyző autók biztonságosabbak lettek. Ez nagyon fontos volt mindenki…

Bővebben

Juniorprogramot indított a Hyundai – öt pilótát támogat

A raliban nem megszokott az, ami a formulaautózásban főleg a Red Bullnak köszönhetően már igen, vagyis hogy egy topcsapat juniorprogramot futtat és sok pénzt, energiát áldoz arra, hogy fiatalokat versenyeztessen – a Hyundai azonban most bevezette ezt ebbe a szakágba is. A csapat tavaly már futtatott egy programot, akkor még öt TCR-pilótából állt a csapat, így a túraautózásban voltak jelen, most viszont már a ralira is kiterjesztették ezt. A Hyundai jelenleg konstruktőri címvédő a rali-vb csúcskategóriájában, náluk versenyzik az egyéni világbajnok, de nagy erőkkel fejlesztik az R5-ös autójukat is –…

Bővebben

Tanak a bukásról: Előfordul…

Óriási balesettel nyitott új csapatánál, a Hyundainál a regnáló világbajnok, Ott Tanak a WRC idei első futamán Monte-Carlóban. Az észt pilóta 180 km/h közeli tempóval repült le az útról, átszáguldott a fák között, majd méterekkel lejjebb, egy másik úton landolt – a szakaszt figyelő nézők elsőre nem is tudták, hogy hova tűnt el az autó… “Tudjuk, hogy balesetek előfordulnak a motorsportnak, nincs ebben semmi új. Belementünk egy úthibába, amit nem vettem észre a pályabejáráson, ez átdobott minket a rossz ívre, de sosem egy dolog okoz egy ilyen bukást. Több dolog…

Bővebben

„Egy fiatal a neten lát először raliversenyt”

Berényi Ákos, a hazai rali szakágvezetője beszélt a nézőket érintő kérdésekről – fejlesztenek egy telefonos alkalmazást, a városokat pedig még jobban bevonnák a versenyekbe. Sok kérdés merül fel a hazai ralisportot követők részéről azzal kapcsolatban, hogy milyen manapság követni egy-egy magyar futamot – rendszeresen előkerül a “régen minden jobb volt” mondat. Berényi Ákos szakágvezető beszélt erről a témáról. “Sokszor hallom a mondatot, hogy régen másképp volt… és ez így igaz is, régen tényleg másképp volt. Csakhogy az egész társadalom megváltozott, felgyorsultunk, teljesen máshol tartunk most, mint akár tíz éve tartottunk.…

Bővebben

A hazai raliban a versenyző a legfontosabb

Berényi Ákos szakágvezető értékelte a hazai ralisport helyzetét – úgy látja, hogy sikerült növelni a nézőszámot a pályák mellett és fontosan tartja az utánpótlás támogatását is. Sikeres évet zárt 2019-ben az MNASZ rali szakága, hiszen tizenhárom év után ismét Európa-bajnoki futamot rendezhetett Magyarország. A szakág továbbra is a javuláson, az előrelépésen dolgozik. “Tavaly folytattuk azt a megújulási folyamatot, amit 2015 és 2017-ben indítottunk útjára. Ennek területei elsősorban az utánpótlás támogatása, a versenyek fejlesztése, új verseny helyszínek felkeresése, a szakág marketing és média átalakítása. Próbáltuk a rendezőknek irányt mutatni, és elvárásokat…

Bővebben

Magyar páros is végigcsinálta a Montét

László Zoltán és Begala Tamás egy R2-es Ford Fiestával állt rajthoz a WRC szezonnyitóján és végig is csinálta az embert próbáló futamot. Lászlóék a kategória tizenegyedik helyén értek célba úgy, hogy kaptak négy perc büntetést, anélkül hatodikak lettek volna – összesen tizenheten látták meg a célt az RC4-es kategóriában. Érdekesség, hogy a legjobb R2-esnek az a Sean Johnston bizonyult, aki novemberben a nyíregyházi ERC-futamon is rajthoz állt. fotó: MNASZ

Bővebben

Neuville-é a WRC-szezon első győzelme Monte-Carlóban

Az utolsó napon szenzációsan autózott a Hyundai klasszisa, aki így megelőzte az Ogier-Evans párost és parádés győzelemmel nyitotta a WRC 2020-as szezonját. Egészen elképesztően szoros állásról indult a Monte-Carlo Rali utolsó versenynapja, hiszen az első három helyezett hat és fél másodpercen belül volt egymáshoz képest – Elfyn Evans vezetett a Toyotával csapattársa, Sebastien Ogier előtt, a harmadik helyen pedig a Hyundai sztárja, Thierry Neuville állt. A belga pilóta azonban nagyon hamar átvette az irányítást, a reggeli első, majd a második gyorsaságit is megnyerte, így az élre állt, miközben mindkét toyotás…

Bővebben

Monte: Neuville fordított, már ő vezet

Thierry Neuville-ről szólt a Monte-Carlo Rali utolsó napjának első fele, hiszen mindkét reggeli szakaszt a Hyundai belga pilótája nyerte, ráadásul nem is kis különbségekkel: Elfyn Evansnek összesen 10,4, Sebastien Ogier-nek pedig 12,7 másodpercet osztott ki ezen a két pályán. Ez azt jelenti, hogy Neuville a harmadik helyről át is vette a vezetést és az utolsó két gyorsasági (amik ugyanezek lesznek, mint a reggeliek) előtt négy másodperccel vezet Evans, illetve 11,2-vel Ogier előtt – pedig a belga szerint az utolsó pályára nem éppen jó a Hyundai, túl szűk kanyarok vannak, az…

Bővebben