Hanninen visszatér a WRC-be

A Szardínia Ralin újra a WRC mezőnyében indul a finn Juho Hanninen, mégpedig a Toyota csapatában: Tommi Makinenék egy negyedik Yarist is indítanak a futamon, azt kapja meg Hanninen úgy, ahogy a Svéd Ralin Marcus Grönholm. Hanninen volt a rali-vb-re 2017-ben visszatérő Toyota teszt- és fejlesztő pilótája, 2017-ben az egész évet végig is versenyezte a csapattal (kilencedik lett), majd 2018-ra érkezett a helyére Ott Tanak – a finn azonban ezt követően is maradt a csapatnál tesztpilótának és most is ő végzi a munka nagy részét. Mivel korábbi navigátora, Kaj Lindström…

Bővebben

Klausz már hatodszor indul a Liepaja Ralin

Klausz Kristóf szeretne a tapasztalatára támaszkodni a hétvégi ERC-futamon a Liepaja Ralin: a még mindig fiatal magyar pilóta már hatodszor indul ezen a versenyen, úgyhogy szeretne a mezőny elejében autózni. Az R2-es Peugeot-val induló versenyző számára ez lesz az ERC3-as Junior bajnokság harmadik fordulója. “Most indulok itt hatodszor, szóval megpróbálunk a dobogón végezni” – idézi Klauszt az ERC hivatalos honlapja. “Nagyon szeretem ezeket a pályákat és hogy gyorsan lehet rajtuk menni, úgyhogy mivel a Kanári-szigeteken nem volt lehetőségem megmutatni a sebességem, nagyon várom már a Liepaja Ralit, a sebességet és…

Bővebben

Mikkelsent megint “pihenteti” a Hyundai

Portugáliában ismét kikerül a Hyundai csapatából a továbbra is szenvedő Andreas Mikkelsen – a norvég pilóta nagyon nem találta az összhangot az i20 WRC-vel 2018-ban és idén is rosszul kezdett, ám Argentínában úgy tűnt, hogy leküzdötte mindezt és az abszolút második helyet szerezte meg. Chilében viszont megint borzasztóan alulteljesített, négy és fél perccel kapott ki a futamot megnyerő Ott Tanaktól és esélye sem volt semmi komoly eredményre – mindezt pedig tetézte, hogy Sebastien Loeb rögtön a második helyért harcolt első hyundaios versenyén és összesen egyetlen egy gyorsaságin nem verte meg…

Bővebben

Hadik, Botka, Kiss Feri, összesen 17 magyar páros a Velenje Ralin

Jó pár magyar párosnak szurkolhatunk hétvégén Szlovéniában, a Velenje Ralin: Hadik András mellett Botka Dávid, Fogasy Gergely, Kiss Ferenc, Puskádi János, Lovász Pál, László Zoltán, Szilágyi János, Juhász Csaba, László Martin, ifj. Kanyik Antal, Hetei Zoltán, Schuck János, Merencsics Árpád, Gyuriczky Zsolt, Fehérvári Csaba és Mészáros Attila is “kormányt ragad” ezen a futamon. A nevezési lista itt megtekinthető!

Bővebben