Az idei szezonban nincs meg az a Hyundai-fölény, ami a tavalyi szezonban többször is tetten érhető volt, pedig a Neuville-Mikkelsen pilótapáros a mezőny talán legjobbjának számít, ráadásul aszfalton az ilyen pályákra specializálódott Dani Sordóval kiegészülve szinte garantáltnak tűnhetne a siker. Az i20 WRC-k azonban elbuktak a Korzika Ralin (is), méghozzá azért, mert egyszerűen nem működtek jól: mindhárom versenyző alulkormányzottságra panaszkodott.
“Nem engedhetünk meg magunknak ehhez hasonló hétvégéket túl gyakran, úgyhogy keményen kell dolgoznunk, hogy javulni tudjunk aszfalton. Rengeteg leckét kell megtanulnunk ebből a futamból” – fogalmazott a WRC.comnak Michel Nandan, a Hyundai csapatfőnöke.
“Elég frusztráló volt, hogy nem tudtunk jó időket autózni, akármilyen keményen is próbálkoztunk. A végeredménnyel elégedett vagyok, de a teljesítményt tekintve nem tudtuk felvenni a kesztyűt” – tette hozzá Thierry Neuville, aki tavaly még aszfalton is parádézott, ezúttal viszont köze sem volt Sebastien Ogier tempójához.
“Nehéz hétvégénk volt és a hetedik hely nem az, amire számítottunk” – mondta a csalódást keltő futamot záró Andreas Mikkelsen. “A következő futamok murván zajlanak majd, szóval van időnk dolgozni és javulni a Német Raliig. Nagyon komoly munkát kell ebbe fektetnünk.”
fotó: Hyundai Motorsport