Navigátora miatt esett el Meeke Korzikán

A Citroen britje ezúttal is hibázott, de állítása szerint ez nem csak az ő sara.

Komoly harcban volt a második helyért a hétvégi Korzika Ralin Kris Meeke, ám egy hiba után lecsúszott az útról és kiesett – a WRC.comnak adott interjújában viszont úgy fogalmazott, hogy ezúttal navigátora, Paul Nagle tévesztett.

“Szoros volt a küzdelem a második helyért és nagyon igyekezetünk. Sajnos Paul egy kicsit belekeveredett az itinerbe és bemondott egy elég gyors kanyart, pedig nem az volt. Ez még sosem fordult elő, de ilyen a rali, egy csapat vagyunk és jó pár alkalommal mellettem volt, amikor én követtem el hibát” – mondta Meeke, aki jelezte, hogy egyáltalán nem hibáztatja navigátorát, de egyszerűen ez történt.

“Jött három balkanyar, egy ötödikes és két harmadikas, én némileg összekavarodtam és leestünk az útról. Ez az én hibám, de együtt nyerünk, együtt vesztünk, ez így történik” – tette hozzá Nagle.

 

Related posts