Rögtön WRC2-es bajnok lenne a Citroen

Nagy tervek vannak a DS3-at felváltó C3 R5-tel: már idén világbajnokok akarnak lenni a franciák. Finoman szólva sem váltotta meg a világot a Citroen DS3 R5, az autó gyakorlatilag esélytelennek bizonyult a kategóriában a Skoda és a Ford mellett, így nem is futott be különösebb karriert Európában – részsikerek mellett az az elterjedt álláspont, hogy lassabb, nehezebben vezethető és sokkal kevésbé megbízható, mint a riválisok. A franciák ezért már 2016-ban úgy döntöttek, hogy lecserélik és érkezik a C3 R5, tavaly ősszel már tesztelték is és a jövő hétvégi Korzika Ralin…

Bővebben

A Montén való részvétel az IndyCar-sztár álma

Az IndyCar 2016-os bajnoka, Simon Pagenaud több szériában is versenyzett már, például négyszer indult Le Mans-ban, de az igazi álma az, hogy ott legyen a Monte-Carlo Ralin, a WRC legendás futamán. Szerinte ha befejeződik a pályafutása az IndyCarban, átnyergel majd a ralira. “Valószínűleg elindulok a Monte-Carlo Ralin. A rali szenvedélyem, ha visszavonulok az IndyCarból, azt akarom csinálni. Számomra a versenyzés ezen formája az álom gyerekkorom óta. Fernando Alonso nyerni akar Indyben, Monacóban és Le Mans-ban, míg én meg akarom nyerni az Indy500-az, az IndyCar bajnoki címét, a Le Mans-t és…

Bővebben

Fotó: Neuville hatalmasat esett a Korzika Rali tesztjén

Eléggé összetörte a Hyundai WRC-t Thierry Neuville a Korzika Rali előtti teszten. A belga pilóta és navigátora a futam előtti gyakorláson mért el egy kanyart és esett le egy híd mellé, pontosabban inkább alá – a jelentések szerint szerencsére egyik versenyző sem sérült meg. @thierryneuville sort en tonneau lors des essais du @TourdeCorseWRC #EssaiTourDeCorse #WRC #Crash #HyundaiI20 @lequipe @infosportplus @OfficialWRC pic.twitter.com/Ef5Ytw4t3L — Angelo Santoni (@Angelo_santoni) 2018. március 28. Muy fuerte el accidente de Neuville y Gilsoul en los test previos de Córcega. Por lo que parece, piloto y copi se…

Bővebben

Turán: Elsőre második

Új összeállításban kezdte a 2018-as országos rali bajnokságot a Turán Motorsport versenyzőpárosa, ugyanis Turán Fricinek Bagaméri Laci diktálja az itinert ebben az évben. Az idénynyitó Eger Ralit az év végi bajnoki címért vívott versenyben nagyon sokat érő második helyen zárták. Még a verseny hetében is érkezett friss hó az Eger Rali által érintett területre, így senki nem lehetett biztos abban, igazából milyen körülményekre is készüljön az év első országos ralibajnoki versenyén. A hét végére azonban megszűnt a csapadék utánpótlása, és ha hideg is, de száraz időben került sor a 20…

Bővebben

ERC: Ilyen kezdést szerettek volna Herczigék

Az mrth.hu beszámolója: Hatodik helyen végzett az Azores Airlines Rallyn a Herczig Norbert – Ferencz Ramón kettős, és ezzel első európa-bajnoki versenyükön minden kitűzött célt teljesített a MOL Racing Team párosa. Sőt egy kicsit többet is elértek. „Utólag bevallom, hogy a legjobb tízbe jutással már elégedett lettem volna, ez a hatodik hely pedig csodálatos eredmény” – összegzett Herczig Norbert a verseny után, ám talán az elért eredménynél is fontosabb, hogy sikerült maradéktalanul végrehajtani az előre eltervezett programot, és rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtöttek az Azori-szigeteken. A csütörtök délutántól szombat estig tartó…

Bővebben

Hadik nyert Egerben Turán és Kazár előtt

A power stage-et behúzták Vincze Ferencék, de a dobogóról lemaradtak. Nem lett Hadik-Turán csata az Eger Rali második versenynapján, ugyanis a szombati szoros küzdelem után vasárnap már nem volt kérdés: miután Turánék egy korai rajt miatt tízmásodperces büntetést kaptak, behozhatatlanná vált a két versenyző közötti különbség. Hadik persze így sem bízta a véletlenre a dolgot, hiszen a nap kilenc szakaszából hatot megnyert és bár a power stage-et nem nyomta meg, így is magabiztos győzelemmel nyitotta az ORB 2018-as szezonját. Turánék beértek másodikként, és hiába hajrázott nagyon a Skodával debütáló Kazár-Tóth…

Bővebben

Hadik-Turán harc az Eger Ralin

Nem egészen négy másodperc választja el a két élversenyzőt az ORB-szezonnyitó első napja után, a dobogó alsó fokáért Kazár és Vincze küzd. Rendkívül szoros küzdelmet hozott az Eger Rali első napja, hiszen a tizenkét viszonylag rövid gyorsaságin nem alakultak ki komoly különbségek, főleg az élmezőnyt tekintve – Hadik András, Turán Frigyes és Vincze Ferenc oda-vissza adta egymásnak a másodperceket, de Kazár Miklós is tartotta velük a lépést. Vincze aztán a második körben egyetlen rosszul sikerült szakasszal elrontotta a versenyét, azt itt beszedett közel húsz másodperces hátrányt pedig jelen állás szerint…

Bővebben

ERC: Herczig hatodik lett, Botka hatalmasat bukott

Óriási balesetet szenvedett a Botka-Mesterházi páros az ERC szezonnyitóján, de szerencsére nincs komoly bajuk – a Herczig-Ferencz duó viszont sikeresen kezdte meg nemzetközi szereplését, hatodik helyet szerzett. Kiváló tempót diktált mindkét magyar páros az Azori-szigeteken rendezett ERC-futam utolsó napján, hiszen az első három szakaszon mindketten kétszer-kétszer fértek be a legjobb öt közé és már a top tízben jártak, úgy tűnt, hogy szép eredménnyel zárhatják a versenyt. A második kör első gyorsaságiján aztán Herczig ismét remekelt, Botkának nem jött ki a lépés, így a magyar bajnok honfitársa elé került, majd jött…

Bővebben

ERC: Lukjanuk az élen, Botka és Herczig is talpon

Botka Dávidék közel járnak a pontszerző helyekhez, Herczig Norberték mögöttük állnak az ERC első futamának második napját követően – az élen Alexej Lukjanuk áll, még hat gyorsasági van hátra. Köd, csúszós utak, nehéz körülmények fogadták az Európa-bajnokság mezőnyét az Azori-szigeteken tartott szezonnyitó második napján, így jó páran hibáztak is a több mint harminc R5-ös pilóta közül. Egyikük éppen Botka Dávidék előtt törte össze az autóját, aki így megállapított időt kapott az utolsó szakaszon, ezen alighanem még módosítani fognak. Botkáék ezzel együtt kiváló napot zárt, a “maradék” öt szakaszból négyszer is…

Bővebben