Három éles gyorsasági jutott az MR Racing Hondás alakulatának, az ifj. Fogarasi Attila – Papp Tamás duónak a 2018-as Hell Miskolc Rallye-n, mert az autójuk motorja feladta a szolgálatot. A srácok az ORB 2WD Kupa harmadik helyéről búcsúzta a versenyből.
A pénteki prológgal vette kezdetét az idei Miskolc Rallye, amit párosunk már szürkületben teljesített. Attila nem az időre ment, hanem próbálta kiszolgálni a prológra kilátogató nagyon sok nézőt. Szombaton a verseny programjába az északi pályák kerültek be, a csapatoknak sok száz kilométert kellett autózni egész nap, hogy teljesíteni tudják a távot. Ati és Tomi az első szakaszt etapban teljesítette egy baleset miatt, majd a második szakaszon kellett megmutatniuk miért is jöttek Miskolcra. Ezen a szakaszon 140 km/h-s tempóval megforogtak egy szűk eldobós részen, ám szerencsére semmi komoly probléma nem érte az autót, tudták folytatni a versenyt.
„Nagyon felhordásosak voltak a pályák, emiatt sokat csúszkáltunk és egy helyen meg is forogtunk” – értékelte a verseny első körét a szervizparkban ifj. Fogarasi Attila.
A következő körben volt biztató eredményük, ám sajnos a motor felmondta szolgálatot és a 2WD Kupa harmadik helyéről fel kellett adniuk a versenyt. „Nem Miskolc volt a mi versenyünk, a motor meghibásodása miatt csak három és fél gyorsasági jutott nekünk, de így is volt kalandunk bőven. A verseny után a csapat megrendeli az új motoralkatrészeket és reméljük, elkészül az új motor a szombathelyi versenyre” – tette hozzá Attila.
A csapat a motoron kívül a futóműre is komolyabb hangsúlyt próbál fordítani a következő versenyekre, mert a dobálós részeken sokszor tör ki a hátulja.
Köszönjük Partnereinknek: Jégszilánk Kft., Zeljenka Vállalkozás Szerszámkészítő és Fémalkatrész Gyártó Kft., Mirelit Mirsa Zrt., TMI Épületmenedzsment Kft., Balogh Szerviz-Trans Kft., Sicon Computers, GPsped
Kft., Persped Kft., Prior Kft., Alox Kft., White PSL Trans Kft., Unit Design Kft., PSL Hungary Kft., Röplap Bt., Twolex Kft., Bervent Hő – és Légtechnikai Kft., Telor Elektromontage Kft., Teherati 2006 Kft., RodeoMAX Internet Szolgáltató, Fiscat Online Pénztárgép, Berger Stanc Kft., KBT Dekor Hungary Kft., GULF Oil Hungary, Wavecom Informatikai Kft., Gamma-Modul Kft., Rolling Wash Kft., Lozandro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Selmeczi és Társa Mérnöki Kft., Winkler Gumiszerviz, Etik Trans Kft., ER-FA 2000 Faipari Kft., Kedvenc Kereskedőház Zrt., Pannon Led Kft., Galvox Felületkezelő Kft., Kereken-Pálya Kft., Vents Hungary Bodorvent Kft., Autogumiplaza-Pirelli, Autósport és Formula Magazin, Rally Café Magazin