A koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt törölték a novemberre betervezett Ypres Ralit, ami komoly csapás a WRC számára – így már csak egyetlen egy futam van hátra, a december eleji Monza Rally Show. Ez a törlés valamennyire benne volt a pakliban, nemrég két belga ralifutamot is kivettek, most pedig az Ypres-t sem tudták már meghagyni – mint mondták, most az egészség a legfontosabb. fotó: WRC
BővebbenKategória: Nemzetközi
Videó: Tanak felkészült az Ypres Ralira
Ott Tanak tesztje:
BővebbenAggasztó: a COVID miatt törölték Belgiumban az Ypres felkészülési futamát
A WRC naptárába idén bekerült Ypres Rali előtt rendezték volna a Dél-belga Ralit, amelyen többen is a WRC-futamra való felkészülés gyanánt indultak volna – például a Hyundai gyári csapata is ott lett volna az eseményen. Azonban a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt a versenyt törölték – ugyanakkor vasárnap egy másik belga helyszínen még lehet futam, ezen a tervek szerint a Toyota lesz ott Elfyn Evansszel és Sebastien Ogier-vel. Lehet, hogy a Hyundai is utazik: Nikolay Gryazin a csapat egyik R5-ösével indul itt is, lehet, hogy a gyári csapat is átpakol Craig…
BővebbenBemutatta új R5-ösét a Hyundai
A hivatalosan Rally2-es kategóriába sorolandó új Hyundai i20 2021-től lesz elérhető, most kezdődik egy rendkívül intenzív tesztprogram, hogy jövőre mindenki versenyképes lehessen az autóval a maga bajnokságában. Andrea Adamo csapatfőnök szerint az autó minden elemében jobb, mint a régi, de a tesztelési fázisban még rámennek a megbízhatóság javítására, illetve arra, hogy minél inkább optimalizálják a beállításokat. A terv szerint jövő nyárra érkezhetnek meg az új autók első darabjai a privát csapatokhoz.
BővebbenOstberg továbbra is kőkeményen dolgozik a Citroenen – videó
Mads Ostberg felel azért, hogy a Citroen R5-öse versenyképes legyen – nos, mivel az autó már a vb-n és az Eb-n is futamgyőztes és minden talajon az első helyért megy, így Ostberg valószínűleg nem végez rossz munkát. A tesztprogram folytatódott:
BővebbenValtteri Bottas most egy C3 R5-öt tesztelt
A Mercedes finn F1-es pilótája már több raliautót is kipróbált, ezúttal az Ypres Rali előtti teszten vett részt egy Citroen C3 R5-tel:
BővebbenWRC: Sordo nyert, Neuville a második
A Hyundai harmadik számú pilótájának a végére erősen megcsappant az előnye, ám így is sikerült megnyernie a Szardínia Ralit. Neuville második helyezésével a márka átvette a vezetést a bajnokságban Idei első célba érésével rögtön futamot nyert Dani Sordo, aki a Szardínia Ralin egy másodpercre sem adta ki kezéből a vezetést. A spanyol pilótának az utolsó napon öt másodpercre olvadt az előnye, ám stabilan vezetve behozta az autóján az első helyre. Csapattársa, Thierry Neuville végéig tizedekre menő csatát vívott a toyotás Sebastian Ogier-vel, és csak az utolsó szakaszon vette át tőle…
BővebbenWRC: Sordo közel a győzelemhez, Ogier a második
A péntekihez nagyon hasonló program várt a Szardínia Rali mezőnyére szombaton, két gyorsasági kétszer szervizpark nélkül, majd egy hosszabb szünetet követően még két pálya délután. Ez a formátum eléggé bünteti azt, aki elöl rajtol és takarítja a szakaszokat, ezzel pedig most főleg Ott Tanak járt pórul a nagyágyúk közül – harmadikként rajtolt, sőt, ebből hamar második pozíció lett, mert Kalle Rovanpera már a második gyorsaságin összetörte a Yarist és kiesett a versenyből. Tanaknak így túl sok esélye nem volt az érdemi felzárkózásra, kihozta a maximumot a lehetőségeiből és a hatodik…
BővebbenÓriási hír: 2021-ben WRC-futamot rendez Horvátország!
Olyan bejelentést tett ma Jean Todt, az FIA elnöke, ami a legtöbb magyar raliszerető szívét is megörvendezteti: a szomszédban, Horvátországban rendeznek WRC-futamot 2021-ben. „A mai egy nagyon különleges nap Horvátország számára, ugyanis megerősítjük, hogy az FIA Rali Világbajnoksága 2021-ben ellátogat az országba” – fogalmazott videóüzenetében Jean Todt. „Néhány héttel ezelőtt sikerrel lezajlott a 46. INA Delta Rally Zágráb térségében, a Covid-előírások pontos és tökéletes betartásával, ami jól megmutatta, hogy Horvátországban remek munkát végeznek.” Davorin Stetner és Jean Todt Az FIA elnöke hangsúlyozta: a horvátországi WRC-forduló nagyban köszönhető a horvát állam…
BővebbenSordo beugróként vezet Szardínián, Tanak megint bajban
Érdekes első napot hozott a WRC idei első olaszországi állomása, a Szardínia Rali. Az ugyanis már az első gyorsasági szakaszon nyilvánvalóvá vált, hogy valami nem jó Ott Tanak autójával: a legutóbbi futamon technikai hiba miatt jelentős hátrányt összeszedő világbajnok meghibásodott futóművel szenvedte végig az első négy szakaszt, így gyakorlatilag a WRC-mezőny utolsó helyére csúszott vissza. A szerviz utáni két gyorsaságin jó időket ment, jelezte, hogy most is harcban lehetne a győzelemért, de így megint csak a kármentés maradt számára, amely a vb-harc szempontjából valószínűleg az utolsó szög számára – a…
Bővebben