Kazár már Orfűn rajthoz áll, megvan az új navigátora is

Grúziában készült az idei szezonra a Pro Racers versenyzője, aki új autóval és navigátorral száll majd harcba. Noha még el sem kezdődött a rallye szezon 2018-ban, a Pro Racers versenyzőjével máris annyi minden történt, ami másnak akár egy egész szezonra elég lenne. Kazár Miklós csak a tavalyi kesztyűjét és cipőjét hozta az idénre, ezen kívül szinte minden kicserélődik: a navigátor és a versenyautó, valamint a szerelők is. Ahogy a korábbi négyszeres abszolút bajnok fogalmazott, az idei év a megújulásról fog szólni, éppen ezért Grúziáig utazott a minél jobb felkészülés érdekében.…

Bővebben

Ogier nyert Mexikóban és ismét vezeti a vb-t

A visszatérő Sebastien Loeb ötödikként zárt, de a szombati defekt nélkül harcban lehetett volna a győzelemért is. Sebastien Ogier várhatta a legkedvezőbb helyzetből a Mexikó Rali utolsó versenynapját: 35 másodperces előnnyel rendelkezett Kris Meeke előtt. Ez aztán még tovább nőtt az első vasárnapi szakaszon, a citroenes ugyanis felborult, s bár a szurkolók segítségével folytatni tudta a küzdelmet, így is 47 másodpercet vesztett. A második helyet így Dani Sordo örökölte meg, ám a Hyundai pilótájának lemaradása is 55 másodpercre rúgott a power stage előtt. Ogier keze pedig nem remegett meg, ezáltal…

Bővebben

ERC: Közel negyven R5-ös autó az Azori-szigeteken

Botkáék a 23-as, Herczigék a 24-es rajtszámot kapták a brutálisan erős mezőnyben. Elképesztően kemény mezőny gyűlt össze az idei Európa-bajnokság első futamára: a március 22-24-én megrendezésre kerülő verseny nevezési listáján 37 darab R5-ös autót találunk. A listán 23-as rajtszámot kapott Botka Dávid és Mesterházi Márk, mögöttük pedig 24-est Herczig Norbert és Ferencz Ramón – hazánkat még Ifj. Érdi Tibor és Papp György is képviseli az ERC2-es kategória címvédőjeként. A helyi sztárok mellett ott lesz Alekszej Lukjanuk, Lukasz Habaj, német és francia menők, természetesen Bruno Magalhaes is, valamint a korábban már…

Bővebben

Herczig-Botka ügy: Botka lépett először

Arról már beszámoltunk, hogy Botka Dávid ellen etikai eljárás indult Herczig Norbert bejelentése miatt, de most meglehet az indok Herczig lépésére is.  A Formula.hu igyekezett utánajárni az előzményeknek. Meg nem erősített információk szerint a Botka Rally Team tett feljelentést a MOL Racing Team ellen az Európa-bajnokság illetékeseinél, hogy a csapat várhatóan tiltott pályabejárásra készül a március 22-24-i szezonnyitónak otthont adó Azori-szigeteki Rali helyszínén. Erről tudomást szerzett a MOL Racing Team, ezért tette meg bejelentését a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség etikai bizottságánál – ezt követte Botka csapatának Facebook-posztja. Az etikai eljárás…

Bővebben

Herczig Norbert bejelentése alapján etikai eljárás indul Botka Dávid ellen

Érdekes bejegyzést osztott meg a Botka Rally Team. “Itt a Magyar virtus !!!Herczig Norbert a többszörös Magyar bajnok megkezdte a munkát, mindenkit megpróbál el taposni vagy ki iktatni! DE MOST FALBA RUGTÁL!!👍Akkor kezdjük!!!🥇 Köszönjük Herczig Norbi MOL csapat” – írta közösségi oldalán a Botka Rally Team. Az alábbi két képet tette közzé a csapat: FRISSÍTVE: idő közben megvan az is, hogy miért lépte ezt Herczig – ezen a linken olvasható!  

Bővebben

Balogh János ismét R5-ben – Szőke Tamással

Egy rendkívül változatos és viszontagságos szezon van Balogh Jani mögött, hiszen több műszaki gond és néhány hiba is hátráltatta a tavalyi bajnoki futamokon. Év végére kisimultak a dolgok és a Mikulás Ralin egy Ford Fiesta R5-össel jó ízűen és eredményesen autózott, ami meghatározó élmény volt a folytatást illetően. Balogh Jani: „A decemberi veszprémi helyezésünk annyiban erősített meg a jövőképpel kapcsolatosan, hogy mindenképpen ebben az irányban kell tovább haladnunk, ha a korábban megszokott ívet szeretnénk fenntartani a ralis pályafutásunk tekintetében. Ennek megfelelően dolgoztunk február közepéig, de nem jártunk túl sok sikerrel,…

Bővebben

Alakul az ERC mezőnye – ennyi ismert egyelőre

Mutatjuk, hogy az eddigi információk alapján kikkel kell megküzdeniük Herczigéknek, Botkáéknak és Érdiéknek.  Eddig hivatalosan megerősített ERC-résztvevők R5-ös autóval: Fredrik Ahlin (U28) Marijan Griebel Chris Ingram (U28) Martin Koci (U28) Fabian Kreim (U28) Frank Tore Larsen (U28) Pierre-Louis Loubet (U28) Aloísio Monteiro Laurent Pellier (U28) Hubert Ptaszek Herczig Norbert R4-es autóval: Ifj. Érdi Tibor Szergej Remenik R2-es autóval Miika Hokkanen Tom Kristensson Elfrén Llarena Bár az ERC honlapján még nem szerepel, de Botka Dávid is teljes szezont fog futni az R5-ös Skodával, illetve a “nagymenők” részvételével kapcsolatban is vannak már…

Bővebben

Loeb: Fogalmam sincs, hogy mire számíthatok

Mexikóban visszatér a rali-világbajnokságra a sportág legendája, a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb – a sorozat hivatalos oldala készített vele interjút. “Mexikóban, Korzikán és Katalóniában fogok indulni. Azért választottam ezeket a futamokat, mert először is a WRX versenynaptárához kellett igazodni, Franciaországban természetesen szerettem volna indulni, Mexikó pedig azért, mert a murvás versenyek közül ez illett a legjobban a képbe” – beszélt a futamválasztásáról Loeb. “Nagyon várom már, hogy mehessek, izgalmas egy ilyen autóval odaállni a rajthoz. Másrészt viszont tudom, hogy nehéz lesz, mert hat év telt el azóta, hogy utoljára versenyeztem…

Bővebben

Sorsdöntő Eb-szezonra készülnek Botka Dávidék

Közös sajtótájékoztatón vázolta fel idei terveit a két Európa-bajnok ralicsapat, a Botka Rally Team és az Érdi Rally Team. Botkáék 2015-ben, Érdiék tavaly szerezték meg az Európa-bajnoki címet az ERC2 kategóriában. Botka Dávid büszkén mutatta meg az idei versenyautóját a sajtó képviselőinek és az érdeklődőnek, majd csapata terveiről is nyíltan beszélt a versenyző. ‘Európa-bajnokok sajtótájékoztatója’ címmel hívta meg a két csapat a médiát a GROUPAMA Arénához, ahol hamar kiderült: mind a két legénység célja, hogy folytassa a korábban megkezdett utat és továbbra is az Európa-bajnokság futamaira összpontosítanak. Botka Dávid első…

Bővebben