Felnőtt a Ford Fiestához a Hibján–Szollár páros

2022-ben már a kategória dobogós helyeiért csatázott Hibján József és Szollár Csaba: a Ford Fiesta Rally4-gyel versenyző duó végül az idény utolsó gyorsaságiján kockáztatott, ami nem jött be, de ennek ellenére sem elégedetlenek. Már a második szezont kezdte meg a Ford Fiestával a kétkerék-meghajtásúak között Hibján József és Szollár Csaba, a páros pedig úgy érzi, hogy most már sikerült kellően összeszokniuk az autóval. „Most tartunk ott, mint ahol a Peugeot-val tartottunk: megtaláltuk a megfelelő beállításokat, megtaláltuk az autó határait, tudunk vele gyorsan menni” – mondta Szollár Csaba a Formula.hu-nak. Hibjánék…

Bővebben

Három bajnoki futamot is nyert a Kovács–Holló páros

Sok év után újra együtt indult ebben az évben Kovács Zoltán és Holló Barnabás, a duó pedig ugyanolyan jól működött, mint annak idején: három versenyt nyertek a Citroen C2R2-vel, egyet a Lada VFTS-sel, jó érzésekkel zárták 2022-t. 2008 és 2011 között ralizott egy párosként Kovács Zoltán és Holló Barnabás, a pilóta az elmúlt években nem is versenyzett, erre az idényre viszont úgy döntöttek, hogy ismét megpróbálják együtt. A közös munka már az első futamtól kezdve jól működött, hamar visszaszoktak egymáshoz, a szezon pedig összességében győzelmektől volt hangos. „Egyszerűre terveztük az…

Bővebben

Két kategóriában is győzelmet ünnepelhetett az Inter Europe Team

Még a korábbi éveknél is sikeresebb szezont zárt a csapat, amely a szokásoknak megfelelően ismét rengeteg versenyzőt küldött csatába – akik közül jó páran kiemelkedő eredményeket értek el 2022-ben. Ahogy azt most már évek óta megszokhattuk, idén sem rendezhettek hazai raliversenyt az Inter Europe Team nélkül: a csapat általában tíz-tizenkét, de esetenként még ennél is több versenyzőpárost állított csatasorba a Rali1, a Rali2 és a Rali3 futamain – számolt be a Formula.hu. A nagy létszámú „interesek” közül pedig két páros is aranyérmet szerzett az év végén: Szöllősi Roland Szilágyi Richárddal…

Bővebben

Három különböző autóval versenyzett 2022-ben Juhász Csaba

Mitsubishi, Skoda és Peugeot is megfordult a kezei között az idény során, ráadásul a navigátorok is cserélődtek mellette, de így is megállta a helyét a főként a Mitropa Kupában szereplő ralis. Ahogy az elmúlt tíz év során, idén is főként a Mitropa Kupát részesítette előnyben Juhász Csaba, a szezon azonban nem alakult zökkenőmentesen: „Átépítettük a Mitsubishi Evo X-et R4-es verzióra, de sajnos nem lett kész időre. Ezért lemaradtunk az első két futamról, csak a Velenje Ralira készült el az autó, ahol a szakadó esőben csak tapogatóztam vele. Aztán jött a…

Bővebben

Saját autó híján is sok dolga volt a Kanyik Motorsportnak

Az idei esztendő különleges volt a Kanyik Motorsport életében, ugyanis a saját versenyautójukat év közben eladták, így kizárólag az egyesületük versenyzőivel, a versenyautók felkészítésével, szervizelésével, beállításával foglalkoztak. A Kanyik Motorsport rendkívül büszke arra, hogy csapatuk létszámát több versenyzőpáros is növelte idén, ennek következtében lehetőségük nyílt arra, hogy 2022-ben a magyar ralibajnokságok szinte minden osztályában – beleértve az amatőr futamokat is – képviseltette magát a csapat. Ifj. Kanyik Antal örömmel mondta el, hogy idén is az összhang jellemezte a csapat munkáját, és bármilyen nehézséggel néztek is szembe, közös erővel megoldották azokat…

Bővebben

Látványosan tért vissza Karsai Zsolt

Kiváló munkát végzett a Karsai Motorsport, miután párosuk megnyerte az ORC P13-as kategóriáját. Mindez a pilótát is meglepte, hiszen a hosszú kihagyás miatt nem tűztek ki nagy célokat erre az esztendőre. Jelentős ideig távol maradt az eseményektől Karsai Zsolt, aki a 2022-es évadban végül visszatért. A rutinos versenyző Szilágyi Sándorral az oldalán vett részt az egyes fordulókon, ahol saját kategóriájukban végig az élmezőnyben voltak, noha eredetileg csak a tisztes helytállás volt a céljuk. „Terveink nagyon nem voltak, jól akartuk érezni magunkat, és technikai hibák nélkül beérni a célba. A szponzorok…

Bővebben

Elmaradt az autóváltás Ollé Sándoréknál

Úgy vágott neki 2022-nek Ollé Sándor „Sasa” és Ollé Rebeka, hogy egy vadonatúj Hyundaiba ülnek majd bele: ez a projekt viszont rajtuk kívül álló okok miatt meghiúsult, így elő kellett húzni a B tervet. Hosszú évek óta versenyezett R5-ös Skodával Ollé Sándor, az idei évre mindenképpen szeretett volna egy frissebb technikába ülni, de a világválság átírta a forgatókönyvet. „Az a nevünk, hogy Hyundai Rally Hungary, a tervünk pedig az volt, hogy egy vadonatúj Hyundai i20 Rally2-t vásárolunk, és azzal felzárkózunk az élmezőnyhöz – meg is rendeltük, ki is tudtuk fizetni,…

Bővebben

Részmunkaidőben is bajnok lett Szöllősi Roland

Több futamot is kihagyott, de így is felülteljesítette az előzetes elvárásait az Inter Europe Team pilótája: a BMW-vel a 2WD+ kategória bajnoki címét sikerült megszereznie 2022-ben. „Nem terveztünk teljes évet, nem is lett az” – kezdte a beszámolóját a Formula.hu-nak Szöllősi Roland, aki a korábbi idényekhez hasonlóan 2022-ben is az ORC értékelésében vett részt az M3 E46-tal. A versenyző Szilágyi Richárddal az oldalán rögtön bombaformában kezdett és megnyerte a 2WD+ kategória versenyét a Salgó Ralin, majd a soron következő Boldogkő Ralin megismételte ezt az eredményt, így megadta az alaphangot a…

Bővebben

Tanulással telt az első Peugeot-szezon Vida Péteréknek

A Peugeot Kupában versenyezte végig a 2022-es szezont Vida Péter és Bárdos Péter: a páros öt futamon állt rajthoz, egyszer pedig a hőn áhított dobogóra is odaért. Több év szünet után 2021 augusztusában tért vissza a raliversenyzéshez Vida Péter: a pilóta egy R2-es Peugeot-val állt rajthoz a ZEG Rallyshow-n, majd elindult néhány kisebb versenyen, 2022-ben pedig a Peugeot Kupa mezőnyében versenyzett a Rally4-es 208-assal. A cél az volt, hogy folyamatosan fejlődjenek navigátorával, Bárdos Péterrel, és ha lehet, akkor az idény során egyszer odaérjenek a dobogóra. „Sikerült elérni a célt, ugyanis…

Bővebben

Jó hangulatban vívtak jó csatákat Bodogánék

A magyar ralibajnokság egyik legizgalmasabb, legszínvonalasabb kategóriájának bizonyult idén az ORC P13: több páros is pengeélen táncolva hajtotta egymást a dobogós helyekért az egész idény során – ráadásul ami manapság már ritkaságszámba megy, az élmenők között szoros, jó viszony alakult ki. Közéjük tartozott Bodogán Ferenc és Sántha Zoltán is a Lada VFTS-sel, akik a szezon eleji kiesések után egy második és két harmadik helyezéssel szóltak bele a bajnoki csatározásba, és végül a kategória harmadik helyén zárták az évet. „Fantasztikus szezont teljesítetünk, ugyan a technika ördöge nem mindig volt velünk, illetve…

Bővebben