Sebastien Loeb és Petter Solberg után egy újabb jelenlegi WRX-es indulhat ismét WRC-futamon. Régóta nem látott izgalmakat hozott a rali-világbajnokság 2017-es szezonja, most pedig tovább fokozódhat a helyzet: egyrészt három futam erejéig visszatér a sportág legendája, Sebastien Loeb, azóta már Petter Solberg is ezt fontolgatja és a legfrissebb hírek szerint Ken Block is szívesen kipróbáéná magát ismét a sorozatban. Az amerikai Ford Performance ugyanis beszállt a világbajnok M-Sport támogatásába és szívesen szponzorálna egy amerikai pilótát a showman személyében – ráadásul Block azt már korábban bejelentette, hogy a WRX mellett több…
BővebbenKategória: Egyéb
Komoly fejlesztést hozott R5-ös autójához a Hyundai
Eddig a Skoda és a Ford uralta ezt a kategóriát a nemzeti bajnokságokban, az ERC-n és a WRC2-ben is, de a Hyundai azt tervezi, hogy minimum eléri a két rivális szintjét – komoly fejlesztési csomag “élesedik” márciustól. Ugyan már közel két éve homológ a Hyundai i20 R5-ös változata, de igazi áttörést nem ért el vele a gyártó, ebben a kategóriában továbbra is a Skoda Fabia és a Ford Fiesta az “irányadó” – a Peugeot-nak és a Citroennek sem terem sok babér ezek mellett, de a Hyundai sem büszkélkedhet nagy eredményekkel.…
BővebbenVideó: így terelte az Opel Corsát Thierry Neuville
Egy belga futamon állt rajthoz a WRC-pilóta, aki testvérével, Yannickkal együtt a családi garázsban épített egy kétszáz lóerős Opel Corsát. Erről az eseményről mutatunk egy hosszabb belső felvételt.
BővebbenHyundai: Felejtsük el a Montét, nem kapunk ajándékba jó eredményt
Borzasztóan indult a szezon a Hyundai számára, de tanultak belőle és Svédországban mindenképpen javítani szeretnének. Nagyon rosszul kezdte az évet a világbajnoki címet megcélzó Hyundai, hiszen azok után, hogy tavaly esélyesként alulmaradtak csapatként és egyéniben is az M-Sporttal és Sebastien Ogier-vel szemben, a Monte-Carlo Ralin Thierry Neuville ötödik helye volt a legjobb eredmény részükről több technikai és vezetői hiba mellett. Michen Nandan csapatfőnök szerint ezt gyorsan el akarják felejteni. “Magunk mögött akarjuk hagyni a Monte-Carlo Rali okozta csalódottságunkat és érdemben is megkezdeni a 2018-as szezonunkat Svédországban. Egy dolog biztos már…
BővebbenKanada is visszatérne a rali-világbajnokságra
Egyre komolyabbak a törekvéseik, hamarosan újra lehet kanadai WRC-futam. Kanada elkötelezte magát amellett, hogy szeretne rali-világbajnoki futamot rendezni a következő öt évben, a szervezők előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a tervezett szponzorokkal – mint mondták, amint ezeket a dolgokat sikerül tisztázni, úgy tudnak a további részletekkel törődni. “Már 2011-ben felmerült ez a gondolat, az utóbbi időben pedig egyre inkább összeállnak a dolgok. Úgy érezzük, hogy ez a megfelelő idő ahhoz, hogy ez az ötlet valósággá váljon” – nyilatkozta Keith Morrison, a megvalósításon dolgozó szervezet igazgatója. “Egy WRC-futam megszervezése és megrendezése alapos átgondolást,…
BővebbenCitroen WRC-t tesztel a korábbi Dakar-győztes
Igaz, nem a C3-ast, “csak” a DS3-at, de egy motorosnak az sem lesz kis ugrás. Toby Price eddig négyszer indult a Dakaron, mind a négyszer KTM-mel és a 2017-es kiesés mellett három dobogót szállított – 2015-ben, első próbálkozásra harmadik lett, 2016-ban nyert, az idei, 2018-as viadalon pedig ismét a harmadik helyet szerezte meg. Most az Instagramon jelentette be, hogy a PH Sport jóvoltából tesztelhet Citroen DS3 WRC-t, amit már alig vár… “Az amerikai túra véget ért, de a következő állomás Franciaország, hogy teszteljek, vezessek egy raliautót a PH Sporttal. Naaagyon…
BővebbenMakinen szerint erőt demonstrált a Toyota
Megbízható és gyors volt a csapat mindhárom pilótája a Montén, ketten a dobogóra is felállhattak – méghozzá egy tőlük elég távol álló futamon. Kiválóan kezdte a 2018-as idényt a Toyota, hiszen a gyártó két autója is dobogóra állhatott a Monte-Carlo Ralin – a friss igazolás, Ott Tanak a második, Jari-Matti Latvala a harmadik helyet szerezte meg, Esapekka Lappi pedig az utolsó gyorsaságin dobta el a negyedik pozíciót. A csapatfőnök Tommi Makinen rendkívül elégedett volt a látottakkal. “Ez volt a csapat legerősebb eredménye, mert most nem voltunk otthon” – nyilatkozta arra…
BővebbenVideó: hogy fordul el ugyanott Ogier és Neuville?
A 2018-as Monte-Carlo Ralin hasonlították össze a világbajnokot és a legnagyobb kihívójának vélt belgát.
BővebbenSolberg is visszatérhet a rali-vb-re?
Sebastien Loeb után egy újabb legendás pilóta állhat ismét rajthoz – a norvégnak annyira megtetszett az R5-ös Volkswagen, hogy élesben is kipróbálná… 2003 világbajnoka nemrég hosszú teszten vehetett részt a Volkswagen készülő R5-ös autójával, ahol több száz kilométert tett meg vele az utóbbi éveket a ralikrossz-vb-n szereplő pilóta. Solberget azonban elgondolkodtatta ez a teszt és arra jutott, hogy élesben is kipróbálná a Polót. “Őszintén szólva fantasztikus volt az autó, nagyszerű volt vezetni, precízen és könnyen lehetett irányítani, ami rendkívül fontos egy R5-ös autónál. Most hogy teszteltem, már nagyon szeretném vezetni…
BővebbenMeeke szerint továbbra is nagy a baj a Citroennél
A brit pilóta szerint nagyon komoly lemaradásban vannak a riválisokhoz képest és óriási változásra van szükség, ha futamokat akarnak nyerni idén. A negyedik helyen zárta a Montét Kris Meeke, amit ráadásul a power stage megnyerésével is megspékelt, de az így is egyértelmű volt, hogy nyers tempóban a Citroen elmaradt a többiektől, főleg a csúszós pályákon – továbbra is nagyon nehezen kezelhető a C3 WRC, csak akkor volt vállalható a sebessége, amikor száraz volt az út. “Fájdalmas hétvége volt, a dolgoknak totálisan meg kell változniuk, hogy valaha is futamot nyerjünk. Bryan…
Bővebben