Nem fogjátok kitalálni, miért nem tudja megrendezni ralivilágbajnoki fordulóját Chile. Ja, de… hát persze, hogy a koronavírus-járvány által kiváltott állami korlátozások miatt! Kissé aggasztó ugyan, hogy a Chile Rali csak a szeptember 12-i hétvégén zajlott volna, vagyis a versenyét már tavaly is törlő ország 2021 másodok felére is a világjárványra rendezkedik be. Sokaknak kellemes hír lehet azonban a máris megnevezett helyettes helyszín: 2013 után visszatér a WRC naptárába a görög forduló, vagyis a murvás Akropolisz Rali. A verseny komoly ralis hagyományokkal rendelkezik, először 1951-ben rendezték meg, 1973-ban pedig állomása volt…
BővebbenSzerző: rallyonline
Hadik nem tudta hova tenni, hogy Turán mit akart
A háromszoros magyar bajnok a Sportperceknek nyilatkozott az év végéről és az idei tervekről.
BővebbenEgy klasszikus Legacy és egy klasszikus Galant a Rabócsiringen
A Proformance Rally Classic “bemutatózott:
BővebbenMegvan a Boldogkő Rali versenykiírása
Miskolc helyett Boldogkő Rali néven rendezik meg a hazai első osztály szezonnyitóját április 18-án, vasárnap. A programban három pálya szerepel három-három alkalommal, a 11,2 kilométeres Viszló-Bódvalenke, a szintén 11,2 kilométer hosszú Meszes-Rakaca, illetve a 19,2 kilométeres Kányi elág-Hernádvécse – így összesen 125 kilométer gyorsaságit kell majd teljesítenie a mezőnynek. A versenykiírás itt megtekinthető!
BővebbenÍgy készülnek Tagaiéknál a Rally4-es Peugeot-k
Kevesen tudják, de mindössze két műhely van a világon, ahol a Peugeot Sport Rally4-es versenyautói épülnek. Az egyik Portugáliában, a másik Magyarországon, Budakeszin. Ez utóbbi vezetője, Tagai Tamás közel másfél évtizede dolgozik együtt a márkával; nála jobban aligha ismeri bárki is az autót és a Peugeot ügyfél-versenyprogramját. A 2021-es Peugeot kupa tavaszi nyitóversenye különleges jelentőséggel bír a negyedik éve megrendezésre kerülő márkabajnokság történetében: ez lesz az első futam, ahol már a vadonatúj Peugeot 208 Rally4 versenyautókkal állnak rajthoz a versenyzők. Ezek az autók ugyanúgy a Tagai Racing Technology (TRT) budakeszi…
BővebbenVideó: Így esett el hétvégén Breen
Az olasz futamon tetőre tette az R5-ös Hyundait a gyári pilóta, íme egy felvétel az esetről:
BővebbenNeuville nyert Olaszországban, Breen tetőre tette a Hyundait
A Rally Il Ciocco e Valle del Serchio nevű olasz futamon állt rajthoz egy R5-ös Hyundaijal Thierry Neuville és Craig Breen is, a belga pilóta pedig az első kör után a gázra lépett és végül magabiztosan, több mint húsz másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt a helyiek előtt. Neuville remeklése a navigátorával való együttműködés miatt volt fontos, főleg a kanyargós olasz aszfalton, így érthetően elégedetten értékelt. Breen viszont nem járt ilyen jól, ugyan az első három szakaszból kettőt is megnyert, de a délutáni körben besokallt és tetőre tette az i20 R5-öt.…
BővebbenMiskolc helyett Boldogkő Ralival indul a hazai élvonal szezonja
Az MNASZ kiadta a frissített versenynaptárat, amelyben megint módosult egy-két dolog – a Miskolc Rali nem marad el, csak átnevezték Boldogkő Ralira, aztán május 16-án, Egerben rendezik majd a hazai élvonal második futamát. Az orfűi verseny nem módosult, továbbra is április 10-ére tervezik. A versenynaptár itt megtekinthető! fotó: baloghjani.hu
BővebbenHadik, Csomós és Klausz is nevezett Orfűre
Megjelent az elhalasztott orfűi futam versenykiírása, illetve elérhető az előnevezési listája is, amely alapján a Rali1-es tesztelők, a Rali2-esek, a Rali3-asok és a Historic-autók mezőnye is egészen komolynak ígérkezik. A Rali1-esek között a bajnoki címvédő Hadik András mellett olyanok is neveztek, mint Csomós Miklós, Klausz Kristóf, Grzegorz Grzyb, Osváth Péter, vagy éppen Ollé Sasa, de a sort még folytathatnánk. A nevezési listák itt elérhetők! A versenykiírás itt megtekinthető!
BővebbenÍgy tereli az R5-ös Hyundait Neuville és Breen
A Hyundai két gyári pilótája hétvégén rajthoz áll egy olasz aszfaltos futamon, de nem a WRC-vel, hanem a régebbi generációs R5-tel – Neuville-nek kell is a kilométer az új navigátorával, hogy a kommunikációs gondokat elhárítsák. A két versenyző tesztelt már a futamra, íme az erről készült videó:
Bővebben