„A szezonunk egy része ott maradt a Fafe Ralin” – László Martin

„Nem nagyon sikerült feldolgoznom azt a balesetet, még a hétköznapokban is előjött” – a pécsi ERC-pilóta őszintén beszélt arról, hogy milyen gödörbe került lelkileg a 2023-as szezon során, és hogy mi következhet ezután. Felemás szezont teljesített eddig László Martin és Berendi Dávid. A páros 2022 második felében ülhetett át az elsőkerekes időszak után egy Rally2-es Skoda Fabiába, amellyel az első futamok biztató eredményeket hoztak, így 2023-nak is ezzel vágtak neki, méghozzá az Európa-bajnokságon. Az első futamon, a portugáliai Fafe Ralin azonban rögtön jött az első pofon: a rendkívül erős mezőnyben…

Bővebben

Michelisz rajthoz áll a Rally Hungaryn

Saját bevallása szerint gyerekkori álmát valóra váltva próbálja ki magát raliautóban a WTCR-bajnok: egy Hyundaijal áll rajthoz a hazai ERC-futamon. Michelisz Norbert valóra váltja gyerekkori álmát, raliversenyzőként debütál – olvasható a pilóta hivatalos honlapján megjelent közleményben. Miközben a Hyundai pilótájaként vezeti a négy kontinensen átívelő túraautó-bajnokság, a TCR World Tour idei szezonját, az ottani őszi szünetet kihasználva, az OMV Hungária Kft. támogatásával Michelisz rajthoz áll egy Hyundai i20 N Rally2-es autóval a rali Európa-bajnokság (FIA ERC) hazai fordulójában, amelyet Nyíregyháza központtal a Zempléni-hegységben és környékén rendeznek meg október 6–8. között.…

Bővebben

„Semmi sem sikerült idén…” – Velenczei Ádám

A győri harmadik hely sem hozott áttörést, és az év végi bronzérem lehetősége sem hoz extra motivációt Velenczei Ádámnál. Harmadik helyet szerzett a múlt heti Győr Ralin Velenczei Ádám és Vánsza Zsolt, akik idén másodszor állhattak fel a dobogóra, ezzel pedig a bajnokságban is felléptek a harmadik helyre – igaz, előrébb kerülni csak matematikai esélyük maradt a nyíregyházi szezonzárón. A páros nem ilyen évet remélt, hiszen a Salgó Ralin egy technikai hiba hátráltatta őket, a Mecsek Ralin pedig lecsúsztak a pályáról, így kerültek ponthátrányba. Győrben szerettek volna javítani, de az…

Bővebben

Mixi 2.0: Mitől lépett újabb szintet Csomós Miklós?

Négy futam, négy kiemelkedő teljesítmény, nemzetközi és hazai sikerek: bombaformában tért vissza a hatalmas tavaszi baleset után Csomós Miklós, aki Bán Viktorral az oldalán két Európa-bajnoki és két magyar futamon is remekelt az elmúlt időszakban. A tempó mellett megvan a korábban hiányolt stabilitás is: de mi áll a változás és a sikerek hátterében? „A Kanári-szigeteken történt baleset után nagyon mélyen voltunk minden szempontból. Amikor eldőlt, hogy fel tudunk belőle állni, és vissza tudunk térni a pályákra, akkor egyértelművé vált, hogy bizonyos dolgokon változtatnunk kell, leginkább az én vezetési stílusomon. Nagyon…

Bővebben

Mr. Megbízhatóság: Vincze Ferenc impozáns eredménysora

Ha eredmény kell, Vincze Ferencet hívd: szinte példátlan stabilitással szállította őket idén és az elmúlt években is a friss kétszeres bajnok. Vincze Ferenc 2016-ban még egy R4-es Mitsubishivel lett magyar bajnoki bronzérmes a nagyobb kategóriás, R5-ös autók között, majd 2017-től váltott ő is erre a technikára. Azóta a jelenlegi a hatodik szezonja a csúcskategóriában, mivel a 2021-es idényt kihagyni kényszerült, így érdemes áttekinteni, hogy milyen teljesítménnyel jutott el a második év végi aranyérméig. A hat szezon alatt összesen 36 értékelt bajnoki futamon állt rajthoz, ha nem számítjuk azt a kettőt,…

Bővebben

„Erről szólt az év” – Vincze Ferenc a bajnoki címről

Bajnokavatást hozott a hétvégi Győr Rali: Vincze Ferenc és Percze Nándor egy futammal a szezon vége előtt bebiztosította a 2023-as abszolút magyar bajnoki címet. A páros ezen a hétvégén csak a biztos célba érkezést tartotta szem előtt, ugyanis tudta, hogy mi a feladata a futam során: céltudatosan készült is annak beteljesítésrée. „Nem volt nagyon stresszes, inkább jó hangulat uralkodott a csapaton belül, főleg a verseny elején, de azért természetesen éreztük a hétvége súlyát, és hogy nagy a tét. Az új pályák és a nagy átlagsebesség is növelte az ismeretlen-faktort, de…

Bővebben

Tereprali: Fordulat az élen

Változást hozott a magyar tereprali-bajnokság első helyén a nyári Hungarian Baja, ugyanis az addig élen álló Lukács „Csucsu” Kornél és Mesterházi Márk alig tizenegy kilométert tudott megtenni, és technikai hiba miatt kiesett, a nullázás miatt pedig a bajnoki pontversenyben megelőzte a cseh Miroslav Zapletal és Marek Sykora – a nemzetközi futamon ők voltak a leggyorsabbak a hazai nevezők közül. Két futammal a vége előtt így harminc pont Zapletalék előnye, Lukácsék nem hibázhatnak már, ha bajnokságot szeretnének nyerni, de mögöttük is csak 29 pont lemaradással következik a lengyel Marek Kubiczek és…

Bővebben

Varga Racing Team: Minden rossz megtörtént!

Minden rossz, ami megtörténhetett, meg is történt a Varga Racing Team együttesével a 2023-as Hungarian Baján, amelyet már a prológ után kénytelenek voltak befejezni. Varga Imre és Toma „Csimpi” József indulása egy beszállítói késés miatt sokáig egyáltalán nem volt biztos. Az utolsó előtti pillanatban megérkezett a várva várt komponens a Toyota Hilux Overdrive-hoz, amelyet talpra állítottak, így ott tudtak lenni a legrangosabb hazai terepralis megmérettetés rajtjánál. A mostanában hazai terepen ritkán portyázó formáció nagyon készült a Várpalota térségében zajló összecsapásra, amely azonban nem tartott sokáig számukra… „Nagyon úgy tűnt, hogy…

Bővebben

Rovanpera meglógott, Neuville a második a tabellán

A Szardínia Ralin Thierry Neuville nyert, a power stage-en viszont sem ő, sem a második helyet megszerző Esapekka Lappi nem szerzett pontot, így a dobogó alsó fokára felálló, és az utolsó szakaszt megnyerő Kalle Rovanpera abszolút elégedett lehet – főleg, hogy eddigi legközelebbi riválisa, Ott Tanak csak a power stage-en tudott megmenteni négy pontot a Ford technikai hibája után. A bajnokság állása a Szardínia Ralit követően: 1.Rovanpera/Halttunen Toyota 118 pont 2. Neuville/Wydeaghe Hyundai 93 pont 3. Tanak/Jarveoja Ford 85 pont 4. Evans/Martin Toyota 82 pont 5. Ogier/Landais Toyota 72 pont…

Bővebben

WRC: Neuville győzelmét hozta a drámai Szardínia Rali

Neuville idén először nyert, Ogier hibázott, Tanak kiesett, alig négy WRC ért célba a Rali-vb olaszországi futamán. Igazi túlélőversenyt hozott a WRC olaszországi fordulója, a Szardínia Rali. A rendkívül nehéz pályák amúgy is alaposan megviselték az autók futóművét, ezt pedig tovább fokozta az esős időjárás: iszonyatos dagonya, felhőszakadás nehezítette a résztvevők dolgát. Ennek megfelelően folyamatosan változott, hogy éppen ki volt nyeregben, és ugyan a verseny nagyobb részében Sebastien Ogier és Esapekka Lappi csatázott a győzelemért, de végül Thierry Neuville első sikerével zárult a hétvége: a Hyundai belga pilótájának kellett a…

Bővebben