Az eddigi legnehezebb Africa Eco Race-re készülnek Vargáék

Minden eddiginél keményebb próbának ígérkezik a 2024-es Africa Eco Race – véli a viadalon induló magyar autós egység, a Varga Racing Team másodpilótája, Toma József Csimpi. A navigátor és a csapat alapító-pilótája, Varga Imre negyedik alkalommal indulnak az afrikai kontinens leghosszabb tereprali-maratonján. A viadal a klasszikus Dakar-útvonalon kanyarog, a mezőny átszeli Marokkót, Mauritániát és Szenegált. Sokat elárulnak a szaharai száguldásról a távval kapcsolatos mutatók is: az össztáv 5500 kilométer, amelyből a 12 szelektív szakasz közel 4000 kilométert tesz ki. „Az útvonal természetesen titkos, a rendező előzetesen csak egy grafikát ad…

Bővebben

Jön a Dakar és az Africa Race: íme a sivatag magyar indulói

Két kiemelkedő sivatagi tereprali-futam is elkezdődik az ünnepek után, és mindkettőn szurkolhatunk magyar formációknak is. Dakar Rali A 46. Dakar Ralit ezúttal is Szaúd-Arábiában rendeznek majd, január 5-én veszi kezdetét és 19-éig, tehát péntektől péntekig tart majd, január 13-a, szombat lesz majd a pihenőnap. Összesen közel 8 ezer kilométert kell megtennie a mezőnynek, ebből 4727 kilométer lesz a mért versenytáv, és bőven lesznek 700-800 kilométeres napok is. Ami a magyarokat illeti, echte autós alakulat nem indul, de ott lesz Lónyai Pál és Filippo Ippolito egy T3-as Yamahával az X-Raid Yamaha…

Bővebben

Vargáék negyedszer versenyeznek az Africa Eco Race-en

Visszatér az Africa Eco Race elnevezésű sivatagi tereprali-maratonra a Varga Racing Team együttese: Varga Imre és alakulata negyedik alkalommal áll rajthoz az autósok mezőnyében. Varga Imre és navigátora, Toma „Csimpi” József 2019-ben csöppent bele a leghosszabb afrikai tereprali világába, amely azóta az életük részéve, a csapat legfontosabb versenyévé vált. A Jean-Louis Schlesser által jegyzett összecsapást idén eredetileg márciusra tervezték, azonban logisztikai okok miatt elhalasztották. A vártnál hosszabbra nyúlt felkészülés során a Varga Racing Team tavasszal teljesített egy marokkói versenyt, a hátralevő időt pedig műhelymunkával töltötték, hogy a csapat Toyota Hilux…

Bővebben

Tárkányi Motorsport: Mikulás Rali teljesítve!

A Tárkányi Motorsport beszámolója a Mikulás Raliról: Túl vagyunk egy újabb erőpróbán, sikeresen célba vittük a Ladát a Mikulás Rallyn! Azt biztosan megtudtuk, hogy murván egészen jó a tempónk, többször is top3-as időt sikerült autóznunk, sőt szakaszgyőzelmet is arattunk a kategóriában! Sajnos azonban a már korábban említett kis hibánkért nagyon sokat fizettünk, a becsúszással összeszedett több mint 20 percet nem lehetett már ledolgozni, ráadásul a továbbiakban sem volt szerencsénk, többször is utolértük az előttünk levő versenyzőt, volt hogy egész hosszan követtük úgy, hogy a felverődő sárban szinte semmit nem láttunk,…

Bővebben

Klausz Kristóf nyerte a Mikulás Ralit

Hóban kezdődött, sárban folytatódott az április ERC-futamra való felkészülésnek szánt, de ezt a feladatát ellátni nem képes Mikulás Rali: Bútor Róbert és Ranga Péter is kiállt a nap közben, a cseh Filip Mares is kiesett, és rengetegen szenvedtek az iszonyatosan csúszós utakon. Láthattunk rengeteg defektet és egyéb problémát, az öt gyorsasági szakasz alaposan feladta a leckét mindenkinek, és a nap első felében az időkülönbségek is értelmezhetetlenül nagyra nőttek rajtpozíciótól, szerencsétől, miegymástól függően. A vége viszont szoros lett, és a Klausz Kristóf, Papp Tamás kettős az utolsó szakaszon fordítva szerezte meg…

Bővebben

Mélyről indult, győzelemmel zárult 2023 Karsaiék számára

Az ORC P13 kategória címvédőjeként nagy reményekkel vágott neki a 2023-as idénynek a Karsai–Szilágyi páros, de a szezonnyitó Székesfehérvár Rali rögtön keresztülhúzta a számításaikat – ami rá is nyomta a bélyegét a későbbiekre. „A negyedik kanyarig jutottunk” – tekintett vissza a királyszentistváni balesetre Karsai Zsolt. „Murva gumival mentünk az aszfalton, és sok lett, beestünk, vége is lett a futamunknak, az autó is eléggé összetört. Ott sajnos nagyon el is ment a lendületem, de a srácoké megmaradt, és a Salgó Ralira meg is csinálták az autót, de ott is volt még…

Bővebben

Tizenöt év után szerzett első helyet Bodogán Ferenc

Megnyerte az ORC P13-as kategóriájának 2023-as értékelését a Bodogán, Sántha páros: a Lada VFTS-sel versenyző kettős végig stabilan hozta az eredményeket és megszerezte az ORC 2WD bajnoki címét, valamint az ORC abszolút negyedik helyét is. A szezonkezdet még nem sikerült igazán jól Bodogán Ferenc és Sántha Zoltán számára, hiszen a Székesfehérvár Ralin kiestek, csak szuperralival álltak vissza másnap, de aztán a Salgó és a Mecsek Ralin is a P13-as kategória második helyére hozták be a VFTS-t, ezzel pedig megalapozták az idény második felét. „Csak azon az egy futamon kellett szuperraliznunk,…

Bővebben

Velenczei Ádám visszavált az Evo Skodára az RS-ről

szöveg, fotó: DuEn Ahogy évek óta, az év végén most is a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt páros navigátora ül át a bal oldalra és tekergeti a kormányt. Ugyan a Mikulás Rallye nem számít semmilyen bajnokságba, úgynevezett bulifutam, de Zsoltnak most fontos feladata is lesz, hiszen ő teszteli le a csapat jövő évi autóját, a Berényi Racing által felkészített SKODA Fabia Rally2 EVO-t, melyet a tervek szerint a következő szezonban használ majd a páros. Vánsza Zsolt újra magához ragadja a kormányt! A csapat navigátorának év végi jutalomjátékára idén is sor…

Bővebben

Karriercsúcsot ért el Fazekas Károly

Defekt, hőség, eltört kormányösszekötő rúd és egyéb műszaki gondok is nehezítették Fazekas Károlyék dolgát a Morocco Desert Challenge-en, mégis felküzdötték magukat a dobogóra. Kedvenc terepraliversenyére, a Morocco Desert Challenge-re tért vissza 2023 tavaszán Fazekas Károly. A Baráth Ferenccel és Fábián Andrással kiegészülő kamionos egység számára már rögtön a prológ utáni első szakasz komoly kihívást tartogatott – az egész viadalt végigkísérő pokoli hőségen túl –, hiszen alig 50 kilométer után nagy defektet kapott a piros Scania, de végül a cafatokra szakadó gumi sem akadályozta meg őket abban, hogy a top 10-ben…

Bővebben