„Erről szólt az év” – Vincze Ferenc a bajnoki címről

Bajnokavatást hozott a hétvégi Győr Rali: Vincze Ferenc és Percze Nándor egy futammal a szezon vége előtt bebiztosította a 2023-as abszolút magyar bajnoki címet. A páros ezen a hétvégén csak a biztos célba érkezést tartotta szem előtt, ugyanis tudta, hogy mi a feladata a futam során: céltudatosan készült is annak beteljesítésrée. „Nem volt nagyon stresszes, inkább jó hangulat uralkodott a csapaton belül, főleg a verseny elején, de azért természetesen éreztük a hétvége súlyát, és hogy nagy a tét. Az új pályák és a nagy átlagsebesség is növelte az ismeretlen-faktort, de…

Bővebben

Tereprali: Fordulat az élen

Változást hozott a magyar tereprali-bajnokság első helyén a nyári Hungarian Baja, ugyanis az addig élen álló Lukács „Csucsu” Kornél és Mesterházi Márk alig tizenegy kilométert tudott megtenni, és technikai hiba miatt kiesett, a nullázás miatt pedig a bajnoki pontversenyben megelőzte a cseh Miroslav Zapletal és Marek Sykora – a nemzetközi futamon ők voltak a leggyorsabbak a hazai nevezők közül. Két futammal a vége előtt így harminc pont Zapletalék előnye, Lukácsék nem hibázhatnak már, ha bajnokságot szeretnének nyerni, de mögöttük is csak 29 pont lemaradással következik a lengyel Marek Kubiczek és…

Bővebben

Varga Racing Team: Minden rossz megtörtént!

Minden rossz, ami megtörténhetett, meg is történt a Varga Racing Team együttesével a 2023-as Hungarian Baján, amelyet már a prológ után kénytelenek voltak befejezni. Varga Imre és Toma „Csimpi” József indulása egy beszállítói késés miatt sokáig egyáltalán nem volt biztos. Az utolsó előtti pillanatban megérkezett a várva várt komponens a Toyota Hilux Overdrive-hoz, amelyet talpra állítottak, így ott tudtak lenni a legrangosabb hazai terepralis megmérettetés rajtjánál. A mostanában hazai terepen ritkán portyázó formáció nagyon készült a Várpalota térségében zajló összecsapásra, amely azonban nem tartott sokáig számukra… „Nagyon úgy tűnt, hogy…

Bővebben

Rovanpera meglógott, Neuville a második a tabellán

A Szardínia Ralin Thierry Neuville nyert, a power stage-en viszont sem ő, sem a második helyet megszerző Esapekka Lappi nem szerzett pontot, így a dobogó alsó fokára felálló, és az utolsó szakaszt megnyerő Kalle Rovanpera abszolút elégedett lehet – főleg, hogy eddigi legközelebbi riválisa, Ott Tanak csak a power stage-en tudott megmenteni négy pontot a Ford technikai hibája után. A bajnokság állása a Szardínia Ralit követően: 1.Rovanpera/Halttunen Toyota 118 pont 2. Neuville/Wydeaghe Hyundai 93 pont 3. Tanak/Jarveoja Ford 85 pont 4. Evans/Martin Toyota 82 pont 5. Ogier/Landais Toyota 72 pont…

Bővebben

WRC: Neuville győzelmét hozta a drámai Szardínia Rali

Neuville idén először nyert, Ogier hibázott, Tanak kiesett, alig négy WRC ért célba a Rali-vb olaszországi futamán. Igazi túlélőversenyt hozott a WRC olaszországi fordulója, a Szardínia Rali. A rendkívül nehéz pályák amúgy is alaposan megviselték az autók futóművét, ezt pedig tovább fokozta az esős időjárás: iszonyatos dagonya, felhőszakadás nehezítette a résztvevők dolgát. Ennek megfelelően folyamatosan változott, hogy éppen ki volt nyeregben, és ugyan a verseny nagyobb részében Sebastien Ogier és Esapekka Lappi csatázott a győzelemért, de végül Thierry Neuville első sikerével zárult a hétvége: a Hyundai belga pilótájának kellett a…

Bővebben

Eddig 21 szakaszból 10-et Vincze nyert idén

Két verseny után Vincze Ferenc és Percze Nándor fölényét mutatja az ORB számmisztikája: igaz, a minta egyelőre nem nagy, egy murvás és egy aszfaltos futamon vagyunk túl, utóbbin pedig végig dominált a páros. Két futam után Vincze 10 szakaszgyőzelemnél tart, a vonatkozó listán pedig Klausz Kristóf a második néggyel – a csak Székesfehérváron induló és ott futamot nyerő Ranga Péter hármat, László Martin kettőt, Turán Frigyes és Velenczei Ádám pedig egyet-egyet tudott behúzni a gyorsaságik közül. Az élen töltött szakaszok száma is érdekes: Vincze 16, Ranga négy, László pedig egy…

Bővebben

Két nap és bő 160 versenykilométer: itt van a Mecsek Rali kiírása

Június utolsó hétvégéjén, péntek-szombaton rendezik majd meg az ORB-szezon következő futamát, ahol mindhárom osztály, és a Historic-Eb is jelen lesz majd, így óriási mezőnyre számíthatunk. A kétnapos rendezvény bő 160 versenykilométert jelent, Árpádtető és Alsómocsolád oda-vissza szerepel a programban, de lesz Hosszúhetény és Hetvehely is. A versenykiírás ezen a linken megtekinthető!

Bővebben

Vincze meglógott, 21 ponttal vezeti a bajnokságot

A Salgó Rali után kicsit meglépett a mezőny elől a most maximális pontszámot gyűjtő, Székesfehérváron pedig második helyet szerző Vincze Ferenc és Percze Nándor: két versenyt követően 21 ponttal vezeti már a bajnokságot a páros. Az ORB állása két futam után: 1. Vincze/Percze 63 pont 2. Turán/Farnadi 42 pont 3. Német/Németh 39 pont 4. László/Berendi 38 pont 5. Velenczei/Vánsza 34 pont fotó: Danyik Bence Photography

Bővebben