A nyári szünetben lebonyolított, tesztversenynek számító Észt Ralin szenvedett hátsérülést az M-Sport vezérpilótája, Elfyn Evans, amely miatt ki is kellett hagynia a hétvégi Finn Ralit. A baj azonban még nem múlt el, Evansről kiderült, hogy a soron következő Német Ralin sem ülhet még autóba, ott is a rutinszerző “körúton” lévő Gus Greensmith fogja helyettesíteni. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy ezzel a sérüléssel elúsztak az M-Sport azon reményei, hogy bárkit is megelőzzenek a konstruktőri pontversenyben, bár a Finn Rali előtt még a negyedik-ötödik helyen álltak egyéniben Evansszel és Teemu Suninennel. Érdekesség,…
BővebbenSzerző: rallyonline
Túraautó-futamon áll rajthoz Thierry Neuville
Nemrég Gabriele Tarquini próbálta ki a Hyundai WRC-autóját, most pedig a gyártó ralis szupersztárja, Thierry Neuville vált kategóriát: ő azonban élesben is debütál, nemcsak teszteli az i30 TCR-t, hanem rajthoz is áll vele a Nürburgringen. A belga klasszis már tesztelte a túraautót, augusztus 16-18-án pedig a TCR Germany futamán fog vele versenyezni – erre éppen Tarquini készíti fel. Ez az esemény egy héttel lesz a Német Rali előtt, ahol Neuville élete első WRC-győzelmét aratta.
BővebbenŐrült ugratások, hatalmas tempó: ez volt az idei Finn Rali
Szűk negyedórás videó a hétvégi Finn Raliról:
BővebbenMakinen sem tud mit kezdeni Meeke-kel és Latvalával
A Toyota csapatfőnöke, a pilótaként négy világbajnoki címet szerző Tommi Makinen is tehetetlen két pilótájával kapcsolatban: Jari-Matti Latvala és Kris Meeke is nagyon gyors versenyző, de mindketten borzasztó labilisek mentálisan, emiatt pedig rengeteget hibáznak. Ez főleg Meeke-nél vállalhatatlan, nem véletlenül rúgta őt ki a Citroen, így kerülhetett a Toyotához, de Latvala is ezért áll nagyon kevés ponttal idén is… Finnországban mindketten pontosan ugyanabban a kanyarban mentek neki ugyanannak a kőnek, annyi volt a különbség, hogy Latvala megúszta defekttel, Meeke pedig kiesett – pedig a futam előtt megbeszélték a csapattal, hogy…
BővebbenFinn Rali: Tanak verhetetlen volt, már 22 ponttal vezet
Nem volt ellenfele a Finn Rali utolsó napján Ott Tanaknak, a szombaton a többiekre döntő ütést mérő észt toyotás különösebb gond nélkül, magabiztosan őrizte meg előnyét – ráadásul az utolsó, plusz pontokért zajló szakaszt is megnyerte, így maximális pontszámmal távozhat Finnországból. Tanak az utóbbi négy versenyből harmadszor győzött, legutóbb pedig a Yaris technikai hibája miatt csúszott le erről, az elmúlt hónapokban kétség sem férhet hozzá, hogy ki a WRC leggyorsabb pilótája – a bajnokságban így már 22 ponttal vezet Sebastian Ogier előtt. A második helyet a Citroen finn versenyzője, Esapekka…
BővebbenFinn Rali: Tanak a győzelem küszöbén, Meeke eldobta
Iszonyatosan szoros állásról folytatódott a Finn Rali szombaton, de ezen a napon a pontversenyt vezető Ott Tanak felszívta magát és egyértelműsítette, hogy a mezőny legjobbja: az első szakaszon a negyedik helyről rögtön az élre állt, majd a harmadik gyorsaságin az addigi különbségekhez képest gyakorlatilag rommá verte a mezőnyt, a riválisok meg is döbbentek, hogy milyen időt futott az észt. Innentől tíz másodperc feletti előnyben volt, délután pedig szintén pokoli tempót diktált, így magabiztos fórt épített fel: a nap végén 16 másodperccel vezet, az eddigi eredmények tükrében ez gyakorlatilag azt jelenti,…
BővebbenDöbbenetes csata a Finn Rali első napján
Mondhatjuk, hogy nem sokat hagyott bent a pályán a Finn Rali első napján a futam első néhány helyzettje: érvényesült a “jobb láb a gázon, bal láb a jobbon” elv és mindenki fogát összeszorítva repült át a hatalmas ugratókon. Egyelőre pedig az élmezőnyben a hibák is elmaradtak, ennek köszönhetően négyen szinte egálról várhatják a folytatást. A győzelemért alapvetően a három Toyota áll harcban, melyek közül a pontversenyt vezető Ott Tanak valamelyst takarította a pályát, Jari-Matti Latvala és Kris Meeke pedig egy-két másodpercen eldobott egy-egy lassú defekt miatt – közéjük a csalódást…
BővebbenÜlj be Turi Tomi mellé!
“ÉLMÉNYAUTÓZÁS TURI TOMI RALLYE BAJNOKKAL! Ha mindig is szeretted volna kipróbálni, milyen egy raliautó belülről, és nem utolsó sorban ezt Turi Tomi mellett átélni, most itt a lehetőség!” – írja a Turifanclub Facebook oldala. Helyszín: Tolmács, Nógrád megye, Szent Lőrinc napi búcsú és X. Falunap, 2019. 08. 11. A plakát fotó: Turifanclub
BővebbenLPWMSport: Oroszlános csata
szerző: Sári Péter Az LPWMSport Peugeot-s párosai parádés csatával foglalták el a hétvégi Baranya Kupa 2WD dobogójának első két helyét, csupán 0,7 másodperc döntött a végelszámolásnál. A csapat harmadik párosa egy pénteki szerencsés kimenetelű baleset után kiszállt a küzdelmekből. A csütörtöki hivatalos teszttel kezdődött a Magyarországon rendezett Mitropa Kupa, ahol a Tábori Ákos – Nagy Brigitta, az ifj. Kanyik Antal – Kulcsár Dániel és a Bacsa Tamás – Hanyik Gergely párosok hangolódtak a versenyre. Emellett pedig részt vettek a verseny előtt kezdeményezett Jótékonysági autóztatáson a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány javára. A verseny…
BővebbenEldőlt: Ogier kimondta, hogy visszavonul
Eddig sem volt titok, hogy a francia raliász 2020-at tervezi utolsó szezonjának, de sokan nem hittek a hatszoros világbajnoknak, aki most nyomatékosította, a következő év végén befejezi. A kétszeres világbajnok jelenlegi, 2019-ew és 2020-ra szóló Citroen-kontraktusa kapcsán már korábban elmondta, ez lesz utolsó szerződése a ralivilágbajnokságon, most pedig megerősítette visszavonulási szándékét. „Már sokszor elmondtam. Az emberek töretlenül kérdezgetnek róla, talán nem hiszik el. Sosem terveztem, hogy maradjak a következő év (2020) után. A szerződés a Citroennel pedig egy sima kétéves megegyezés volt” – mondta Ogier az Autosportnak, utalva arra, kontraktusában…
Bővebben