Egy VFTS-sel szórakoztatta a nézőket:
BővebbenSzerző: rallyonline
Videó: Ezzel a szakasszal nyerte meg a Santa Domenicát Ranga Péter
Ranga Péter és Bán Viktor nyerte a hétvégi Santa Domenica Rally Show-t Horvátországban, pedig több komoly R5-ös pilóta is volt a mezőnyben – a magyar versenyző viszont jelezte, hogy bár idén nem láthattuk őt az ORB mezőnyében, de semmivel sem lett lassabb, mint korábban. Íme a negyedik szakasz belülről – Rangáék szerint ezzel az idővel (ami a hétvége legjobb ideje) nyerték meg a versenyt.
BővebbenVideó: Vincze Ferenc és Velenczei Ádám értékelte a szezont
A Salgótarjáni Városi Televízió készített interjút a két helyi ralis sztárral:
BővebbenVisszatér az ORB-versenynaptárba a Zalaegerszeg Rali?
Napvilágot látott egy új versenynaptár-tervezet a 2020-as ORB-szezonra, amelyben több érdekességet is találunk: júniusban lenne a Mecsek Rali, októberben a Veszprém Rali és egyeztetés alatt áll a Zalaegerszeg Rali. A tervezet:
BővebbenOgier is megszólalt a Citroentől való távozásával kapcsolatban
A Citroen úgy kommunikálta a WRC-ből való kiszállását, hogy az Sebastien Ogier hibája – a közlemény szerint a pilóta eldöntötte, hogy távozik, számukra így nem maradt elérhető topversenyző, így inkább a kiszállás mellett döntöttek. A nyilvánvalóan “érdekes” indoklással kapcsolatban az Autosport meg is szólaltatta a hatszoros világbajnokot. “A kommunikáció talán sosem volt a Citroen legerősebb pontja… Amikor azt mondják, hogy nincs másik pilóta, akkor azt elég tiszteletlennek érzem a kollégáimmal szemben” – mondta Ogier, aki azt viszont nem fedte fel, hogy hova igazol. Ettől függetlenül nyílt titok, hogy hétfőn a…
BővebbenHivatalos: Kiszállt a Citroen, Ogier távozása miatt
Szerdán bejelentette távozását a ralivilágbajnokságról a Citroen, annak ellenére, hogy a márka két szerződtetett versenyzővel is rendelkezett 2020-ra: Sebastien Ogier-vel és Esapekka Lappival. Az istállóhoz idén visszatérő – pontversenyben harmadik helyet szerző – Ogier azonban elhagyja a csapatot, amely topversenyző nélkül értelmetlennek érzi a folytatást a WRC-ben. A Citroen közleménye nyíltan leszögezi, hogy a francia klasszis távozása miatt szünteti meg a gyári csapatot. A márka vezérigazgatója, Linda Jackson így fogalmazott: „A döntésünk, hogy kiszállunk a WRC-ből már 2019 végén, Sebastien Ogier lépését követi, aki elhagyja a Citroen Racinget. Természetesen nem…
BővebbenEzek voltak az idei WRC-szezon leglátványosabb pillanatai
Volt mit nézni – hosszú, izgalmas, látványos szezon volt, íme szűk húsz percnyi élvezet:
BővebbenStrider: Eredményes visszatérés
szerző: Sári Péter Nagyon jól érezte magát a hétvégi FRT Kupán a V-V Rally Racing párosa, a Strider Zoltán – Apkó András duó, akik egy baleset után most tértek vissza az autóversenyzéshez és mindjárt egy kategória harmadik hellyel gazdagodtak. „Jó érzés volt öt hónap után újra egy Mitsubishit vezetni és jól bírta a vállam is. Ez volt az elsődleges cél, hogy kiderüljön, hogyan ment a rehabilitáció. Igaz a körök után tíz percig fájdogált még, de az adrenalin gyorsan elnyomta az érzést” – kezdte a beszélgetést Strider Zoltán. A teszt körökön…
BővebbenLencse: Slickkel a sáron
szerző: Sári Péter Nagyon nehéz versenyen van túl a Speed Technika párosa, a Lencse Zoltán – dr. Kovács Annamária duó, akik a II. Nyíregyháza Rallye-n az Országos Rallye Bajnokság abszolút kilencedik helyére hozták be a Ford Fiesta R5-öt. Zoliék már a felkészülés során is nehézségekbe ütköztek, hiszen a versenyen kevesebbet lehetett tréningezni, mint egy másik bajnoki futamon. „Az első gyorsasági rémálom szerűen kezdődött, kicsúsztunk és a kocsi felhasalt, amit a szuper jó fej nézőknek sikerült visszatenni az útra. Sok időnk nem maradt örülni, mert közvetlenül az eset után defektet kaptunk.…
BővebbenLPWMSport: Ez a Rally
szerző: Sári Péter Az időjárás adta nehézségek ellenére minden autójával célba ért az LPWMSport csapata az első Rally Hungary-n, ahol a céldobogón többen is nagyszerű eredményt ünnepelhettek. A Lovász Pál – Kürti Tamás duónak minden kijutott a versenyen. Jól érezték magukat, nagyon tetszettek nekik a pályák és hogy ennyi néző között autózhattak. Taktikusan kivárásra mentek, ami meg is hozta az eredményét, az ERC-ben tízedik helyen értek be, amivel pontot szereztek, míg az ORB-ben életük legjobb eredményét egy ötödik helyet húztak be. „Tavaly már részt vettünk ezen a versenyen és akkor…
Bővebben