Negyedikek lettek a Mecsekben Vogelék

Csehországi versenyhétvégéje után a Peugeot-kupa újabb állomásán, a Mecsek Ralin állt rajthoz Vogel Adrienn és Maricsek Miklós. A Roger Racing Team párosa negyedik helyen zárta a kihívásokkal teli futamot.

A szokatlan időtervben a pénteki nyitónapon az első két gyorsasági után következett a rajtdobogó, majd a lemenő nap fényében indították a második két szakaszt. Szombaton hosszú nap, hat gyorsasági várt a mezőnyre, köztük Adriékra.

„Az első kör rajtjánál éreztem, hogy az autó hátulja nem volt elég meleg, emiatt csúszkáltunk egy picit, majd belefutottunk Viszlai Csabiék balesetébe, segítettünk nekik, szerencsére mindketten jól vannak, hatalmas szerencséjük volt. Lejöttünk etapon, a másik két gyorson nem voltam túl koncentrált, habár az idő így sem volt rossz, mert haramdik időt futottunk” – foglalta az össze a szombat délelőtti eseményeket Vogel Adri.

A délutáni második kör aztán fontos tanulságokat hozott a párosnak. „Az eredmények is jól láthatóan mutatják, hogy a szűk dobálós erdei utakon vannak problémáim a sebességgel, a másik kettő szélesen közel tudtam menni a srácokhoz. Ez alapján látjuk tisztán, hogy hol kell fejlődnöm, ebben Miki segít majd, ahogy eddig is segített, folyamatosan tolt át a határaimon. Az autó csodálatos volt, hibamentesen teljesített, boldogok vagyunk ezzel a negyedik hellyel, irány a Barum, ott folytatjuk” – zárta az értékelést Adrienn.

Vogel Adri és Maricsek Miki hosszú szünet után legközelebb augusztus végén a legendás Barum Ralin ül versenyautóba.

Related posts