Kettős terhelés: jól kezdett a Szentendrei Kinizsi Honvéd SE

Az orfűi futam után a Salgó Ralin is képviseltette magát a csapat: előbbin Tóth-Gili Tamás és Patkó Gábor, majd utóbbin Nagy Attila és Bencsik Dániel állt rajthoz.

Tóth-Gili Tamás a Szilveszter Ralin versenyzett már a Proformance Rally Classic által felkészített Toyota Corollával, és ezt követően úgy döntött, hogy szívesen folytatná pilótaként ebben a szezonban is – mint mondta, nagyon bízik Fehérvári Csaba és a csapat szakértelmében, így az általuk szervizelt Toyotával állt rajthoz Orfűn. A navigátori feladatokat a rutinos Patkó Gábor látta el, és bár az első szakasz elején a fiatal versenyző kicsit magára ijesztett, de utána remek tempót diktálva a győzelemért is képes volt csatázni.

„A második körre bátorodtunk fel igazán, ott magabiztosan tudtunk autózni, mindkét szakaszt megnyertük, és azt vettük észre, hogy óriási csatában vagyunk az élen, sőt akkor éppen mi vezettük a kategóriát. Az utolsó körre aztán a Németh–Szokol páros meghúzta a váratlant, és hatalmas küzdelemben végül egy hajszállal alulmaradtunk, szeretnék nekik külön is gratulálni. Mi azt gondolom, hogy felülteljesítettük a várakozásainkat, nagyon elégedett voltam mindennel, köszönöm a csapat munkáját is, és most azon dolgozunk, hogy ezzel az autóval tudjunk versenyezni a szezon folytatásában is” – mondta a pilóta.

A csapat másik autójával Nagy Attila és Bencsik Dániel indult el a Salgó Ralin, és a páros az ORC P13-as kategóriájának negyedik helyén fejezte be a futamot. A pilóta tavaly még a ralikrossz szakágban indult ezzel a Renault-val, amit próbáltak átépíteni a ralira, de ez egyelőre még nem sikerült tökéletesen.

„Nem sikerült még beállítani, tesztelni pedig egyetlen kilométert sem tudtam vele az átépítés óta, így nagyon szenvedtünk, harcolni kellett vele és néha félelmetes volt, hogy mik történtek. Még etapon is ki akarta szedni a kezemből a kormányt és mindenáron fordulni szeretett volna. Az eredményeket így nem is nagyon néztük, tesztversenynek szántuk ezt a Salgó Ralit, de már tudjuk, hogy mit kell változtatni a Boldogkőig” – mondta Nagy Attila.

fotó: Bitto Zsolt

Related posts