Remekül teljesített, egyúttal megnyerte az E korcsoportot a Mecsek Ralin Fehérvári Csaba és Aczél András a Toyota Corollával. A pilóta mindennel elégedett volt és nagyon élvezte a hétvégét: mint mondta, ez számára mindig egy kiemelt esemény, amin most az eredményre sem lehet panasz.
A Historic Európa-bajnokság mellett természetesen a hazai pontvadászatba is beleszámított a legendás Mecsek Rali június utolsó hétvégéjén, amely hazai futamnak számított a Fehérvári – Aczél páros számára. A Toyota Corolla jól állta a sarat, a versenyzők pedig sikerrel teljesítették a baranyai megmérettetést – jó időben, jó hangulatban, jó eredménnyel, gyakorlatilag minden a helyén volt.
„A Mecsek Rali a mi évünkben mindig egy csúcspont, hiszen ez a hazai versenyünk, illetve ez a rali egyfajta ünnep is a Historic-Eb miatt, úgyhogy mindig kiemelt eseményként tekintünk rá” – mondta a hétvégéről Fehérvári Csaba.
fotó: Bitto Zsolt
A páros jól is autózott a Mecsekben, hiszen a magyar értékelésben megnyerte a korcsoportját és a kategóriáját is, sőt, a nemzetközi mezőnyben is befért a legjobb öt közé.
„Az Árpádtetőt nagyon élveztük, azt nagyon szeretjük is, mindháromszor tetszett. A másik két pályának elsőre nem találtam a ritmusát, aztán a folytatásban már jobban jöttünk, bár akadtak problémáink, főleg Zobákon rakoncátlankodott a kuplung. Ezzel együtt az autónk jól működött, mi pedig szintén nem vallottunk szégyent annak ellenére, hogy ilyen lendületautóval azért jó két éve nem mentem és kicsit hozzá kellett szoknom, igaz, főleg a vízen nagyon jól vizsgázott.
Elégedett vagyok a csapattal és magunkkal is, örülök annak, hogy elsők lettünk a korcsoportban, bár voltak nálunk gyorsabbak, de ők végül kiestek” – értékelt szerényen a pilóta. Az egyik ilyen kieső a csapat színeiben induló Magoss Péter – Rónay László kettős volt a Subaru Legacyval, akik az Eb mezőnyében is letették a névjegyüket, de végül nem látták meg a célt.
Fehérváriék a folytatásban is sokat fognak dolgozni, de jelen állás szerint legközelebb Nyíregyházán ülnek autóba – viszont hogy milyenbe, az egyelőre nem eldöntött, több ígéretes opció is kínálkozik…