Döntés: Turánék visszakapták a Boldogkő Ralin elért eredményüket – ideiglenesen

 

Az MNASZ közleménye – az RSB nem az előírásoknak megfelelően hozta meg a döntését, ezért a szövetség hatályon kívül helyezte azt a határozatot. Az MNASZ sem egyik, sem másik félnek nem adott igazat, nem mondta, hogy valóban szabálytalanság történt, de azt sem, hogy nem, csak és kizárólag a döntés és a határozat megszületését kifogásolta.

“Az MNASZ Elnöksége, a Sporttanács jogkörében másodfokú eljárásban eljárva, helyt ad a Turán Motorsport KFT Másodfokú fellebbezésében előterjesztett kérelmének és hatályon kívül helyezi MNASZ Rally Bizottságának 33/221 sz. határozatát. A másodfokon eljáró bizottság kötelezi a Rally Szakági bizottságot a megismételt I. fokú fellebbezési eljárás lefolytatására és elrendeli a II. fokú fellebbezés díj Fellebbezőnek történő visszafizetését.

Indokolás

A másodfokon eljáró bizottság a rendelkezésre álló dokumentumok alapján megállapította: A Rally Szakági Bizottság, mint elsőfokon eljáró bizottság, a Turán Motorsport Sportegyesület (képviseli: Turán Frigyes) által az MNASZ részére megküldött, I. Therwoolin Boldogkő Rally 2021 eseményen, a Felügyelői Testület által hozott 4-es számú határozat elleni fellebbezését a fellebbező meghallgatása nélkül a 33 / 2021 sz. határozatával elutasította úgy, hogy a tárgyalásra időpontjáról fellebbezőt nem értesítette.

– 13 – MNASZ Általános Sportszabályzat és előírások szabályzatának 35.6 Nemzeti fellebbezés formája és lefolytatása pontjának 35.6.6 alpontja rendelkezik arról, hogy az elsőfokú fellebbezés során az érintetteket írásban meg kell idézni meghallgatásra az elsőfokú fellebbezési fórum elé.

Az elsőfokon eljáró bizottság az eljárásban az MNASZ Általános Sportszabályzat és előírások szabályzatának 35.6.6 alpontjának rendelkezéseinek figyelmen kívül hagyásával hozta meg határozatát, ezért a másodfokon eljáró bizottság a rendelkező rész szerinti határozatot hozta.

MNASZ Sporttanácsának eljárási jogosultságát MNASZ Alapszabályának 30.§ (2) bekezdés k) pontja határozza meg.

A másodfokon eljáró Sporttanács, a megbízott vezető és további 3 tag lemondásával, az eljárást, a Sporttanács határozatképességének megszűnése miatt, határozathozatallal lezárni nem tudta, ezért MNASZ elnöksége a Sporttanács jogkörében eljárva hozta meg fenti határozatát. MNASZ Elnökségének eljárási jogosultságát MNASZ Alapszabályának 31.§ (4) bekezdése határozza meg.

A határozattal szemben Fellebbezőt MNASZ Általános Sportszabályok és Előírások 35.6.13 pontja szerint megilleti a felülvizsgálati kérelem joga.

Related posts