A Wales Ralit is törölték

Hivatalosan is bejelentették, hogy a Wales Ralit sem fogják megrendezni a koronavírus miatt – ugyan az esemény csak október legvégén lenne esedékes, de már most eldőlt, hogy ez nem fog megtörténni. A többi sportággal ellentétben a WRC nem hogy nem tér vissza, hanem további futamokat töröl, ráadásul az is aggasztó, hogy ennyire távoli versenyekről van szó – a Finn Rali és az Új-Zéland Rali is “arrébb volt” még, de azokat is törölték.

A nagy baj az, hogy egyre kevesebb esély van arra, hogy érdemi bajnokságot láthatunk. Három versenyt megrendeztek már, ez a nagy szerencse, ugyanis ha törlik Walest, akkor már csak három további futam marad a helyén, Törökország, Németország és Japán, de Yve Mattonék már elmondták, hogy legalább hét futam kell ahhoz, hogy világbajnokokot hirdethessünk. A hetedik az elhalasztott Szardínia Rali lehetne, amely betehető a Wales Rali helyére, erre van reális esély, de ezen felül csak egy halasztott és nem törölt verseny van, az Argentin Rali, a források szerint viszont arra semmi esély, hogy ezt ténylegesen is bepótolják.

Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy a három megrendezett versenyből is rövidítettek a Mexikó Ralin, a Svéd Rali pedig nagyjából egy sprintfutammal volt egyenlő…

Related posts