Tanak nem ellenzi az új WRC-ket

A regnáló ralivilágbajnok, Ott Tanak szerint inkább legyen több gyártó és fenntartható, elérhető a WRC csúcskategóriája, mint hogy “szép” autók legyenek – ha nem is konkrétan Thierry Neuville szavaira reagált ezzel, mindenesetre érdekes egymás mellé tenni őket. A belga pilóta szerint “baromság” az, hogy a WRC a következő időszakban, már 2022-től lebutítottabb autókat akar használni a topkategóriában annak érdekében, hogy elérhetőbb, olcsóbb legyen a versenyzés ezen formája és esetleg több gyártó is csatlakozzon, Tanak szerint viszont éppen ellenkezőleg.

“Jelentősen csökkenteni kell a költségeket” – mondta a címvédő a DirtFish-nek. Azt viszont jelezte: a WRC-nek akkor is egy külön kategóriának kell lenni, nem csak egy felgyúrt R5-nek.

“Nyilván kevesebb pénzből is lehet gyorsnak lenni, ha a mostani motorokat meghagyjuk, már meg is van az erő, aztán lehet minél jobban csökkenteni a súlyt. Az ötsebességes váltónak nem vagyok nagy támogatója, az viszont fontos, hogy az aerodinamika megmaradjon. Persze a legfontosabb az, hogy az autók legyenek gyorsak, a WRC-k nem lehetnek az R5-ösök szintjén” – tette hozzá.

“Ha az autó többet mozog, az máris élvezetesebb. Most is az, mert megvan az erő, de az aerodinamika és a geometria nagyon jó, elég kiszámíthatóvá teszi az autókat, könnyű őket vezetni – ezt meg kell tartani. Azt nem tudom, hogy a hibrid részt ki mennyire támogatja, de ezen nem tudunk változtatni: mindenképpen kell egy zöld oldal a sportnak és ez a helyes irány.”

Related posts