Vincze Ferenc óriási csatában nyert Egerben

A szombati két gyorsasági után vasárnap háromszor három pálya várt az Eger Rali mezőnyére, ám ezek a rövidebb szakaszok már elképesztően szoros küzdelmet hoztak. A szombaton élen forduló Vincze Ferenc és Bacigál Igor csak néhány másodperccel vezetett Velenczei Ádám és Szőke Tamás, valamint Hadik András és Kertész Krisztián előtt, az első körben pedig nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, gyakorlatilag maradtak ugyanezek a különbségek – Vincze nyert kettőt, Velenczei egyet, de igazából nem változott semmi. fotó: Vincze Ferenc – Igor Bacigál Facebook A második körben aztán annyi letisztázódott, hogy Hadikék nem…

Bővebben

WRC: Megvan Tanak első győzelme a Hyundainál

Ott Tanak kezére játszott a hazai pálya a Rali-világbajnokság e hétvégi észtországi fordulóján. A mezőny többsége számára ismeretlen helyszínen vasárnap hat szakasszal zárult a 233 versenykilométeres viadal. fotó: Hyundai Motorsport A helyi sztár 22,2 másodperces előnnyel nyert, mögötte a beugróként teljesítő csapattársa, Craig Been ért célba a második helyen. Sebastien Ogier további 4,7 másodperces lemaradással, egy harmadik helyezéssel megőrizte a világbajnoki vezetést. Kalle Rovanperä a tiltott szerelésért kapott egyperces büntetésén egy power stage-en aratott győzelemmel kozmetikázott, és zsebelte be az öt pontot. Az újoncok számára nem kedvezett az Észt Rali.…

Bővebben

Villanymóka: Opel Mokka bemutató

Az új Mokka a maga 4,15 méteres hosszával egyértelműen az alapmodell szerepét láthatja el az Opel SUV-palettáján. Ugyanakkor a 10 cm-rel szélesebb karosszéria és a 2 mm-rel nagyobb tengelytáv alapján úgy tűnik, szűkebb nem lesz az új változat, vagyis legfeljebb másképp lesz szűk, mint az elődje volt. A műszaki alapokat itt, a Corsához és az összes, hasonló méretű PSA tömegmodellhez hasonlóan a CMA szabványplatform adja, aminek az egyik következménye, hogy ehhez az autóhoz is készen van az elektromos hajtás. Egyelőre ez is az egyetlen, amelyről adatokat közöltek. A számok ismerősek…

Bővebben