Várkonyi Szabolcs Top10-ben Santa Domenicán

szerző: Szántó Frigyes

Idén sem hiányozhatott a méltán népszerű horvát rallyshow-ról a Korda Racing csapata, melyen Várkonyi Szabolcs és Csányi Botond a csapat Skoda Fabia R5 versenyautójával az első tízbe verekedte be magát.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is részt vett a horvátországi Santa Domenica Rally Show-n a Korda Racing, a csapat versenyautóját ezúttal is Várkonyi Szabolcs vitte harcba. A pilóta idén mindössze néhány versenyen állt rajthoz, legutoljára júliusban, a Mitropa Kupa magyar állomásán, így fokozott izgalommal várta a murvás pályán zajló futam rajtját.

A mezőny erősségére idén sem lehetett panasz, a tizenhárom R5-ös autó mellett egy WRC-s páros is harcba szállt a győzelemért. A hazaiak mellett sok versenyzőpáros érkezett Magyarországról, Ausztriából, Olaszországból és Szlovéniából is, összesen csaknem száz páros sorakozott fel a rajtvonalon. A száguldás a szokásoknak megfelelően idén is szombat délután, a hivatalos teszttel vette kezdetét, majd vasárnap négy gyorsasági szakasz után hirdettek végeredményt.

A Ritmus ASE színeiben versenyző Várkonyi Szabolcs a hosszabb szünet után Csányi Botonddal tért vissza a versenypályákra, elsősorban azzal a céllal, hogy kicsit visszarázódjanak a versenykörülményekhez, illetve hogy felkészüljenek a szintén murvás pályákon zajló veszprémi Mikulás Rallyra. A páros a tizenegyedik helyen zárta a szombati bemelegítést, és ugyanezt a helyet foglalták el a vasárnap reggeli nyitószakaszt követően is. A célkitűzéseknek megfelelően a folytatásban tudtak még egy kicsit gyorsulni, és végül az abszolút tizedik helyen érkeztek célba.

„Idén sem csalódtunk a horvát versenyben, remek pályákon hatalmas tömeg előtt zajlott a Rally Show Santa Domenica, a szervezektől megszokott magas színvonalon.” – jegyezte meg Korda Erik a verseny végén. „Összességében elégedettek vagyunk, hiszen a Skoda ezúttal is szépen muzsikált, a srácok pedig elégedetten zárták a versenyt. Az idei évben sok idő nem jutott a pihenésre, és bár sok időnk most sincs, hiszen jövő héten újabb verseny vár ránk, de most pár nap szabadságra megyünk és elutazunk egy kicsit a télből a nyárba, a Mikulás Rallyn viszont újra támadunk!”

Related posts