Sordo hiába nyert, fogalma sincs, hogy mikor versenyezhet újra

Továbbra is különös a helyzet a Hyundai gyári csapatánál, hiszen Thierry Neuville mögött a másik két autót folyamatosan rotálja a csapat Sebastien Loeb, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo között. Loeb idén eddig azért nem hozza azt az extrát, amit tavaly a Citroennel, Mikkelsen masszívan alulteljesít, Sordo pedig elég kevés lehetőséget kapott eddig, viszont talán ő tudott ezekkel a legjobban élni – korábban is volt futam, ahol a leggyorsabbak közé tartozott, a Szardínia Ralit pedig egyenesen meg is tudta nyerni.

Ezzel együtt fogalma sincs, hogy mikor kapja meg újra a lehetőséget, hiszen a következő futam az a Finn Rali lesz majd augusztusban, amely nem a kedvenc terepe, hogy finoman fogalmazzunk. “Nem tudom… nem a kedvenc versenyem, de talán tudok pontokat szerezni egy negyedik-ötödik hellyel, vagy ilyesmivel. Másrészt augusztus egy jó időpont a nyaralásra” – idézi őt az Autosport.

Az azt követő Német Rali már más tészta, hiszen Sordo igazi aszfaltmenő, nyert is már ott, viszont Neuville és Loeb is szenzációs aszfalton, de azokon a pályákon Mikkelsen is jól szokott szerepelni, ráadásul papíron ugye a norvégnak van fix szerződése. “Ott szeretnék indulni, de ez bonyolult helyzet a többiekkel, arról sem tudok többet. Amikor mehetek, akkor próbálom a legjobb formámat mutatni, két futam között pedig gondolkozok. Talán még túl korai a jövőről beszélni, de azzal kapcsolatban még semmi sem dőlt el.”

fotó: Hyundai Motorsport

Related posts