Dakar: Loeb megint nyert és már második

A szombati pihenőnap után folytatódott a Dakar Rali: Nasser Al-Attiyah és Sebastien Loeb csatáztak egymással a 310 kilométeres hatodik szakasz során. Egészen az ötödik mérőpontig a toyotás vezetett – alig másfél perccel Peugeot-ban ülő riválisa előtt –, ezt követően azonban mindketten időt veszítettek, és a kevesebbet bukó Loeb átvette az elsőséget, majd meg is őrizte a befutóig. A két versenyző mögött a nyitónap óta legjobban teljesítő 2018-as nyertes, Carlos Sainz zárta harmadik helyen a szakaszt.

Loeb sokat javított az összesítésben: az ötödikről a második helyre lépett előre, Al-Attiyah mögé, akinek vezetése 38 percre növekedett meg. Stephane Peterhansel elveszítette a második helyet, miután 19 perccel lassabb volt Loebnél.

Vegyes érzelmekkel érkezett meg a táborba a Szalay Balázs-Bunkoczi László kettős vasárnap este. Egyrészt örült, mert végre remek részeredményeket produkált (sokáig a huszadik helyen haladt, sőt, ott is ért célba) és a technikai gondok ellenére meg tudta mutatni, mire képes a dűnék között.

Másrészt maradt benne némi hiányérzet, mert miután negyven percre megszakították a versenyt (valaki elakadt a pálya egy szűk részén), rásötétedett a magyar párosra, s emiatt volt egy GPS-pont, amelyet több társával együtt egyszerűen képtelen volt érinteni. Ha a felügyelő testület nem dönt másként (a megszakítás után magyar idő szerint hajnali háromig célba érkező 15 versenyző közül 11 nem érintette az ominózus 108-as pontot…), ezért egyórás időbüntetés jár majd. „Borzalmasan nehéz nap volt, ha most újra kellene kezdenem, lehet, hogy nem vállalnám – mondta Szalay Balázs, aki a szakaszon a büntetés nélkül a 20. helyen ért célba, az összetettben pedig a 22. – Hosszú dűnézéssel kezdtünk, és nagyon élveztük, mert a Grandland X remek formában szelte a homokdombokat. Aztán odaértünk egy dűnéhez, amelyen öt-hat autó ásott, mi kikerültük őket, és megálltunk egy dűneletörésnél, hogy szétnézzünk, csakhogy utána már akárhogy igyekeztem, a motor nem indult újra, csak miután hagytuk egy kicsit lehűlni. Ettől kezdve nem mertem leállítani, még a defektes kereket is a szervizponton cseréltük ki, de ott is be kellett tolni a kocsit. Mégsem ez volt a legnagyobb problémánk, hanem az, hogy valaki elakadt a pálya második részének vége felé, emiatt a mezőnyt negyven percig váratták, és közben ránk sötétedett. Volt egy GPS-pont, a 108-as, amit sötétben egyszerűen nem lehetett megközelíteni. A velünk együtt, kicsivel előttünk és utánunk érkezők közül senki meg sem próbálta. A táborba érkezéskor nem volt olyan, aki ne kapott volna jegyzőkönyvet az ominózus pont kihagyásáról. Várjuk, hogyan dönt a felügyelő testület…”

A szokásostól eltérő módon a pihenőnap után nem az autókat rajtoltatták el először, hanem a motor és quad kategóriát. A kétkerekűek között őrségváltás történt: a Kevin Benavidest csupán két perccel megelőző Pablo Quintanilla szakaszgyőzelmével az abszolút vezetést is átvette, a második helyre taszítva a nap során csupán ötödik Ricky Brabecet. Rengeteg időt, 23 percet veszített műszaki hiba miatt Sam Sunderland, aki az összesítésben másodikról egészen a hetedik helyig zuhant vissza. A nap sportszerű pillanata volt, mikor az élmezőnyhöz tartozó Adrian van Beveren és Luciano Benavides megálltak, hogy segítsenek versenytársuk, Lorenzo Santolino bukása után.

A quadosok között az argentin Nicolas Cavigliasso uralja a versenyt: ötödik szakaszgyőzelmét szerezte vasárnap, előnye több mint egy órát tesz ki.

A Dakar állása hat szakasz után:

Autók

1.Nasser Al-Attiyah Toyota 21:01:31

2. Sebastien Loeb Peugeot +0:37:43

3. Stephane Peterhansel MINI +0:41:14

4. Nani Roma MINI +0:45:24

5. Cyril Despres MINI +1:23:35

 

Motorok

1.Pablo Quintanilla Husqvarna 20:45:13

2. Ricky Brabec Honda +4:38

3. Toby Price KTM +5:17

4. Kevin Benavides Honda +8:01

5. Adrien van Beveren Yamaha +9:32

fotó: dakar.com

Related posts