A Peugeot 208 Kupa 2018-as bajnoki címe miatt, jutalomként indulhatott a római ERC-futamon a Jánosa–Szőke kettős – már hétfőn elindultak, kedden bejárták a pályákat, és mivel ismeretlen helyen voltak, az etapútvonalak részletes lejárása sem maradhatott ki. Hétvégén aztán következhetett maga a futam. „A városi rajt után motoros felvezetéssel elvittek minket a római nevezetességek, például a Colosseum előtt, ez nagyon tetszett” – kezdte a beszámolót Jánosa Ákos. „A versenyen aztán az első szakasz etap lett, a másodikon mentünk egy közepes időt, a harmadikon egy közepesnél kicsit jobbat, majd a negyediken összeszedtünk…
BővebbenHónap: 2019 augusztus
Videó: így parádézott Sordo az R5-ös Hyundaijal
A mögöttünk hagyott hétvégén egy spanyol futamon állt rajthoz a Hyundai gyári pilótája, Dani Sordo, méghozzá a gyártó R5-ös autójával. Ellenfele nem nagyon volt, a tíz szakaszból kilencet megnyert és azt az egyet is egy probléma miatt vesztette el 45 másodperccel, de ezzel együtt is bő egyperces előnnyel nyerte a nagyjából 125 versenykilométeres futamot. Felkerült egy belsőkamerás felvétel a verseny első szakaszáról, amely 9,5 kilométer volt és ahol Sordo több mint húsz másodpercet osztott ki a második helyezettnek.
BővebbenKorda Racing: Dupla dobogó a Hungarian Baján
szerző: Szántó Frigyes A Korda Racing mindkét motoros versenyzője dobogón zárta Magyarország tereprali világkupafutamát, Soós Péter a második, Gombás Attila pedig kategóriája harmadik helyén érkezett célba az idei Hungarian Baján. Pedig nem indult jól az idén Várpalotai központtal megrendezett tereprali futam, ugyanis a csapat egyetlen autós párosa, Fekete László és idősebb Fekete László nem messze a pénteki nyitószakasz rajtjától a verseny feladására kényszerült, mivel egy jókora ugratást követően az autó annyira szerencsétlenül érd földet, hogy kiszakadt a futómű, a Nissan pedig harcképtelenné vált. Kiválóan vették viszont az akadályokat a Korda…
BővebbenHunGarian Baja: Harc az utolsó méterekig
szerző: HunGarian Baja Az autósoknál Orlando Terranova nyerte meg a HunGarian Baját – az argentin ezzel átvette a vezetést a világkupa összetett pontversenyében –, míg a motorosoknál a győzelemnek Adam Tomiczek, az összetett világkupa- sikernek Benjamin Melot örülhetett. Ha azt hitték, túl vannak a nehezén, nagyon tévedtek. Igaz, hogy a HunGarian Baja mezőnye szombaton teljesítette a két szokatlanul hosszú, 208 kilométeres szelektív szakaszt, de azért a vasárnapra előírt kétszer 82 kilométer sem volt piskóta. Főleg úgy, hogy ebben a rendkívül szoros mezőnyben az utolsó méterekig tartott a pozícióharc. Az autósoknál…
BővebbenAz élvezet volt a lényeg ifj. Bihari Péteréknél
Előfutóként teljesítette az idei Baranya Kupát az ifj. Bihari–Konyári páros, és nagyobb probléma nélkül le is tudta a Pécs környéki pályákat. „Kellemes hétvégén vagyunk túl, amely igazából eseménymentesen telt: volt ugyan két megforgásunk, de különösebb dolog nem történt, jól alakult minden, jól szervezett futamon vettünk részt” – mondta ifj. Bihari Péter. De miért is előfutóként, és miért nem a mezőnyben, pontokért? „Régebb óta megyek előfutóként, mert több előnye is van. Egyrészt, ha valami technikai probléma adódik, akkor meg tudjuk csinálni, aztán később visszaállni és folytatni a futamot, másrészt pedig így…
BővebbenZárkóznak a bajnokságban Hadikék
Két rossz futam után sorozatban másodszor szerzett ezüstérmet a Hadik–Kertész kettős, ez utóbbinak pedig különösen azért van jelentősége, mert a veszprémi murván sikerült elérni, ahol Hadik hagyományosan balszerencsés szokott lenni. „Évek óta nem tudtunk értékelhető eredményt elérni Veszprémben, ez most sikerült, úgyhogy igazából elégedettek vagyunk. A második hely nem rossz, főleg így, hogy Vincze Feri kiesett, megpróbálunk az aszfaltos futamokon tovább közeledni, aztán meglátjuk” – értékelte az eredményt Hadik András. „Nem volt semmilyen gondunk, pedig korábban mindig vagy defektet kaptunk, vagy történt valami, ami hátráltatott. Most egy kicsit más beállításokat…
BővebbenHosszú szakasz, nagy forróság, elképesztő párharcok
szerző: HunGarian Baja Hosszú, forró, fárasztó, gyors, hepehupás, élvezetes! Csak egy tereprali-versenyző szótárában férnek meg egymás mellett jól a fenti jelzők, amikor egy pályáról van szó – a magyarázat pedig erre nem más, mint hogy ezek a fiúk és lányok szeretik a kihívásokat. A magyar tereprali világkupa-futam, a HunGarian Baja szervezői egy 208 kilométeres szelektív szakaszt jelöltek ki erre a napra a mezőny számára, amelynek tagjai kimerülten, de a jól végzett munka boldogságával érkeztek meg az esti szervizparkba, Várpalotára. Remek csatákat vívtak meg, állták a kihívásokat. Ez a szombati versenytáv…
BővebbenHét éve halt meg Philippe Bugalski
2012. augusztus 10-én, 49 éves korában hunyt el Phillipe Bugalski, a Renault és a Citroen korábbi “őrült” pilótája. Bugalski a kilencvenes évek elején vb-n és Eb-n is ment Lanciával, de igazán később, az elsőkerekes autókkal tűnt fel: a Renault Megane-ok után főleg a Citroen Xsarával robbantott nagyot. A csúcson 1999-ben volt, amikor az elsőkerekes Xsarával két abszolút vb-futamot is nyert a WRC-k előtt Spanyolországban és Korzikán. Utána ő vezette be a vb-re a Xsara WRC-t, de a 2003-as Katalán Rali óta nem indult ezen a szinten. Emlékét ezzel a videóval…
BővebbenRetro: ilyen volt a 21. század első Finn Ralija
Kis visszatekintés a 2000-es Finn Ralira:
BővebbenFernando Alonso is indulhat a Dakaron
A Motorsport.com forrásai szerint napokra vagyunk attól, hogy a Toyota és Fernando Alonso bejelentse újabb együttműködését: ezúttal a 2020-as Dakaron állhat rajthoz a spanyol pilóta. Voltak erről már pletykák korábban is, hiszen Alonso a Toyotával versenyzett a WEC-ben, márciusban pedig tesztelte is a gyártó Dakar-autóját a sivatagi száguldás korábbi győztese, Giniel de Villiers felügyelete mellett. A spanyol a közösségi oldalán ejtett el néhány olyan mondatot, ami azt jelzi, hogy nagy fába vágja a fejszéjét, tudja, hogy nagyon kemény feladata lesz, de ha nem lenne nehéz, akkor nem lenne élvezetes sem…
Bővebben