ERC: Lukjanuk dominál, Herczig tizedik

Az első négy gyorsaságin még nem nagyon találta a ritmust a Lengyel Ralin a Herczig-Ferencz páros, a 12. helyen autóztak, köszönhetően egy defektnek és egy “bezavaró” kutyának is. Délután aztán sikerült feljebb kapcsolniuk, volt egy hatodik, egy hetedik, majd végül egy negyedik idejük is, de ezzel csak a tizedik pozícióba tudtak felkapaszkodni, amellyel viszont további hátrányba sodorták magukat: így vasárnap ők rajtolnak elsőként, ők takarítják a pályákat, amely miatt nem nagyon várható tőlük jelentősebb előrelépés. A futam első helye egyébként Alexej Lukjanuk kezében van és bár nála ez nem jelent…

Bővebben

ERC: Herczigék Lukjanuk és Habaj előtt a kvalifikáción

A csalódást keltő Liepaja Rali után a Lengyel Ralit jól kezdte Herczig Norbert és Ferencz Ramón, hiszen a magyar páros a shakedownon a negyedik, a rajtsorrendről döntő időmérőn pedig az ötödik időt autózta. Érdekesség, hogy a kvalifikáción legyőzték Alexey Lukjanukot és Lukasz Habajt is, igaz, egyelőre természetesen nagyon kicsik a különbségek és a futam végeredményébe ezek közvetlenül még nem számítanak bele. A kvalifikációt egyébként Filip Mares, a shakedownt pedig Lukjanuk nyerte. Az időeredmények ezen a linken követhetők! fotó: MOL Racing Team

Bővebben

Rovanpera lesz a Toyota gyári pilótája jövőre?

A finn Kalle Rovanpera alig 18 éves, de már évek óta komoly névnek számít a rali világában. Édesapja, Harri Rovanpera is versenyzett a rali-vb-n, a fiatal pedig már egészen kis korától kezdve kivételes tehetségnek tűnik. Több hazai futamgyőzelem után immár a WRC2-ben versenyez a Skoda gyári pilótájaként, most azonban jöhet az újabb lépcsőfok: két mérvadó szakportál is arról ír saját forrásokra hivatkozva, hogy a “kis” Rovanpera aláírt 2020-ra a Toyota gyári csapatához. A négyszeres világbajnok Tommi Makinen által irányított Toyota 2018-ban, mindössze második (visszatérése óta számolt) teljes szezonjában konstruktőri bajnoki…

Bővebben

Öt országból érkezett Wirtmann motorja

szerző: Mihályi Csaba Két hónapos szünet után áll újra rajthoz Wirtmann Ferenc és Kerekes József, a CEZ Historic Ralibajnokság ötödik futamán, a szlovéniai Zelezniki Ralin. A Grawe Életbiztosító Zrt. által támogatott páros számára jól jött a tervezett hosszú szünet, hiszen a Vltava Ralin tönkrement a Ford Escort Mk II-es motorja, amely azóta teljes felújításon esett át. Az alkatrészeket öt különböző országból rendelték, de még így is maradt olyan elem, amit egy felújításra váró motorból kellett kiszerelniük. „Most lett kész a motorunk, úgyhogy nem is bántam a hosszú szünetet és hogy…

Bővebben

Vogel Adri Ausztriában is bizonyított

szerző: Yellow Flag Media Ausztriában folytatta a tapasztalatszerzést R2-es versenyautójával Vogel Adrienn. A 2017-ben a Magyarországon Az Év Női Autóversenyzőjének megválasztott pilóta a Perger Mühlstein Ralin vett részt hétvégén. Navigátorával, Notheisz Ivettel a kategória harmadik helyét szerezték meg a Roger Racing Team által felkészített autóval. Vogel Adrienn április közepén a lengyelországi Janusz Kulig emlékversenyen próbálta ki élesben az M-Sport raliautóját, az ausztriai verseny előtt nem sokkal pedig a gyártó hivatalos tesztjén is részt vett, ahol teljesítményét elismerősen kommentálta a gyártó mérnöke. Az ausztriai Perger Mühlstein Rali azonban teljesen új kihívás…

Bővebben

Halálos baleset a Donegal Ralin

Végzetes balesetet szenvedett a hétvégén megrendezett Donegal Nemzetközi Ralin a hazai pályán szereplő ír versenyző, Manus Kelly. Az előző három évben kivétel nélkül ő nyerte a viadalt. Manus Kellynek mindig is jól ment a számára hazai rendezésű Donegal Ralin, ahol 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is diadalmaskodni tudott, azonban az idei verseny első szakaszán lesodródott az útról, átrepült a bokrok fölött, és megannyi pördülés után a mezőn állt meg a rommá tört Hyundai i20. Kelly nagy népszerűségnek örvendett a környéken, tagja volt a Donegal megyei közgyűlésnek is, ahol tanácsosi pozíciót töltött…

Bővebben