Ogier megmondta, hogy mi a gond a Citroennel

A hatszoros világbajnok szerint új autóján még bőven van mit javítani, de azt is hozzátette, hogy az alapvető stratégiája most is ugyanaz lesz majd, mint a korábbi években, a korábbi csapatainál. Sorozatban hat világbajnoki címet húzott be a WRC-ben Sebastien Ogier, az első négyet az akkor verhetetlennek bizonyuló Volkswagen színeiben, az utolsó kettőt viszont az egyáltalán nem csúcstechnikának számító, privát csapatként küzdő M-Sporttal – ezt követően 2019-re viszont visszatér ahhoz a csapathoz, amelynél indult WRC-s pályafutása: a Citroenhez. A C3 WRC tavaly és tavalyelőtt is a mezőny végén kullogott, úgyhogy…

Bővebben

Dobogón zárta az évet a Korda Racing

Az év utolsó raliversenyét is dobogós helyezéssel zárta a Korda Racing, a csapat R5-ös Skodájával Velenczei Ádám és Szedő Csaba, legjobb magyar párosként, a második helyen érkeztek célba. Idén is izgalmas küzdelemben dőlt el a Szilveszter Rally első helyének sorsa. A győzelemért két skodás páros, a cseh Bisaha-Tesinsky és a Korda Racing versenyautójával száguldó Velenczei-Szedő kettősök vívtak parázs csatát. Az első nap két gyorsasági szakaszának győzelmén is ők osztoztak, így péntek este kettejük között kevesebb, mint 3 másodperc döntött a cseh srácok javára. A késhegyre menő küzdelem szombaton is folytatódott,…

Bővebben