Idén is a Hungaroringen zárja az évet a Korda Racing

Raliversennyel búcsúzik a 2018-as versenyszezontól a Korda Racing, az év utolsó fellépésére a hagyományos Hungaroring-i évzáró versenyen, a Szilveszter Rallyn kerül sor.

szöveg: Szántó Frigyes

 

Jubileumához érkezett a magyar rallysport hivatalos évzáró eseménye, idén immár huszadik alkalommal kerül megrendezésre az év utolsó napjaiban a Szilveszter Rally. A versenynek természetesen ebben az évben is Magyarország autósport szentélye, a Hungaroring Forma 1-es versenypálya ad otthont, a korábbi évekkel ellentétben azonban még nagyobb hangsúly kerül a legendás aszfaltcsíkra, a megrendezésre kerülő hat gyorsaságiból négyet is a kerítésen belül alakítottak ki a szervezők.

Szintén újdonság a korábbi évekhez képest hogy idén nem lesz éjszakai gyorsasági szakasz, így a pénteki nyitó napon két gyorsasági kerül terítékre, a fennmaradó négyet pedig szombaton teljesítheti a több mint 200 párosból álló mezőny. Ami viszont változatlan, hogy a Korda Raicng versenyzői idén is ott lesznek a rajtnál, és a csapat idén is esélyes a végső győzelemre.

„Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elrepült egy újabb év.” – jegyezte meg Korda Erik a verseny rajtja előtt. „Immár számunkra is hagyomány, hogy pár nappal karácsony után, az év utolsó napjaiban kivonulunk a Hungaroringre és egy jó hangulatú versennyel teszünk pontot a szezon végére. Úgy érzem, hogy újabb sikeres évet hagyunk magunk mögött, melyek közül kiemelkedik a srácok Miskolc Rally utáni varázslata, amikor gyakorlatilag három nap alatt építették újjá az autót, a veszprémi futamgyőzelmünk és az ózdi dupla dobogós célba érkezés. Most azonban még vár ránk egy fontos feladat, mert bár a Szilveszter Rally egy buliverseny, számunkra most is ugyanolyan fontos, hogy a versenyzőink elégedetten szálljanak ki a verseny végén az autóból!”

A Korda Racing versenyzői a 20. Szilveszter Rallyn:

#3. Velenczei Ádám – Szedő Csaba, Skoda Fabia R5

#11. Fischer Dani – Buna Zoltán, Skoda Fabia R5

#22. Órai Balázs/Órai‐Tallér Zsuzsanna, Mitsubishi Lancer Evo IX

#34. Makovics Ádám/Diósi János, BMW E46 M3

#137. Tóth József/Borsfai Dávid, Peugeot 208 R2

 

A 20. Szilveszter Rallye programja – December 28. péntek

1. gyorsasági szakasz 8,1 km 10:06 (elsõ autó) – Hungaroring belsõ

2. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:52 (elsõ autó) – Hungaroring belsõ (körgyors)

 

December 29. szombat

3. gyorsasági szakasz 5,75 km 09:05 (elsõ autó) – Hungaroring külsõ

4. gyorsasági szakasz 11,1 km 09:20 (elsõ autó) – Hungaroring belsõ (körgyors)

5. gyorsasági szakasz 5,75 km 12:00 (elsõ autó) – Hungaroring külsõ

6. gyorsasági szakasz 11,1 km 12:15 (elsõ autó) – Hungaroring belsõ (körgyors)

Related posts