Hivatalos: Loeb hat futamon indul jövőre a Hyundaijal

Tegnap már megírtuk, hogy sajtóértesülések szerint megállapodott egymással a Hyundai WRC-csapata és Sebastien Loeb, ma pedig hivatalosan is bejelentették a felek a szerződést – ennek értelmében Loeb nem is csak egy-egy, hanem összesen hat WRC-futamon áll rajthoz 2019-ben, annyin, amennyin 2012-es visszavonulása óta összesen.

“A spanyol győzelem újra felébresztette bennem a vágyat, hogy a rali-vb élmezőnyében versenyezzek. A Hyundaihoz igazolás egy új kihívást jelent, amit már alig várok. Lenyűgözött a csapat hozzáállása és elhivatottsága. Határozottan ott voltak idén a világbajnoki csatában és úgy érzem, hogy sokat tudok ehhez hozzátenni” – idézi Loeböt az Autosport.

A csapat egyébként ezzel kicsit a saját szavát is megszegte, hiszen nemrég még azt mondta, hogy Loeb nem érkezik, Hayden Paddonnak pedig több szerepet szánnak – ehhez képest Loeb aláírt és Thierry Neuville mellett ő, Andreas Mikkelsen és Dani Sordo fogja váltogatni egymást, míg Paddonnal egyelőre tárgyalnak, hogy milyen lehetőséget tudnak neki adni.

A korábbi hírekkel ellentétben Loeb már a Monte-Carlo Ralin is ott lesz, a Dakarról “beesve” azonnal bizonyíthat az i20 WRC-ben.

Related posts