Egy álom válik valóra Csomós Miklósék számára

Második nemzetközi versenyére készül a CREDOBUS-LPWMSport Peugeot Kupás párosa, a Csomós Miklós – Nagy Attila duó, akik a tavalyi Croatia Rali után most a Rali Európa Bajnokság idei hatodik futamán a 48. Barum Czech Rally Zlín versenyen vesznek részt.

Mivel az Ózd-Salgó Rali nem része a Peugeot Kupának ezért a srácok verseny nélkül töltötték volna a nyarat, de Mixi nagyon rég óta álmodozik róla, hogy részt vegyen a cseh Eb-futamon.

„Először is szeretnék köszönetet mondani Lovász Pálnak és a CREDOBUS-LPWMSport csapatnak, hogy megvalósítják az egyik álmunkat” – kezdte a beszélgetést Csomós Miklós, majd hozzátette: „Attilával régóta várunk erre a pillanatra, hogy ott legyünk a Barum Rali rajtjában. Biztosan nagyon kemény verseny lesz, de pont ezért is választottuk ezt, hogy sok komoly hasonló autó között mérettessük meg magunkat.”

A verseny péntek este kilenc órakor Zlínben kezdődik egy tíz kilométeres belvárosi szakasszal, majd a következő két napon további tizennégy szakasz került a programba. Több húsz kilométeres pálya is vár a srácokra, és ami nagyon fontos, hogy két lehetőség áll rendelkezésükre, hogy tökéletesen feldolgozzák a pályákat.

„A reális célunk, hogy befejezzük a versenyt. Nagyon erős mezőnybe csöppenünk, ott lesznek a Rali Európa Bajnokság kétkerekes élmenői és természetesen nagyon sok helyi is, összesen 29 RC4-es autó van a nevezési listán. Szeretnénk az ötödik és a tizedik hely között autózni, ez egy nagyon szép siker lehetne a számunkra” – tette hozzá Mixi.

A csapat legnagyobb ellenfele az időjárás lehet, nagy eséllyel lehet számítani esőre, de az is elképzelhető, hogy száraz idő lesz. Mivel a pályák sokszor messze vannak a szerviztől, ez komoly feladat lehet mindenki számára.

Related posts