Ezüsttel tért haza a Korda Racing Ausztriából

AZ FIA ERT értékelés második helyén zárta az ausztriai versenyhétvégét a Korda Racing, Hideg Krisztián és Kerék István a csapat Skoda Fabia R5-ösével teljesítette a Weiz Rallyt, miközben idehaza Horváth Attila és Ratting Tamás futamgyőzelemmel debütált a csapat színeiben.

Változatos és szeszélyes körülmények között került megrendezésre a több nemzetközi sorozatban is pontokat osztó Weiz Rally, hiszen a kánikulai hőséget olykor heves zivatarok váltották a kelet-ausztriai rendezvényen. A javában aszfaltpályák alkotta verseny az FIA Európa Rally Trófea központi régiójának idei harmadik állomásaként került megrendezésre, a nemzetközi sorozat bajnoki pontjaiért érkezett a rajthoz a Korda Racing R5-ös Skoda Fabiájával Hideg Krisztián és Kerék István is. A népes mezőnyben Krisztiánék végül az abszolút értékelés negyedik és az FIA értékelés második helyét szerezték meg, minek köszönhetőn a bajnoki ponttáblázaton a harmadikról a második helyre léptek.

Mindeközben a Korda Racing idehaza sem maradt képviselet és főképp nem siker nélkül, hiszen a Magyar Amatőr Rally Bajnokság déli régiójában is fordulóra került sor. A Vasas és Zobákpuszta között megrendezett A-HÍD Rallye Sprint a BuildIT Kupán mutatkozott be a csapat színeiben Horváth Attila és Ratting Tamás, a debütálásra pedig aligha lehet panasz, hiszen a Lada VFTS-sel versenyző páros szerezte meg a futamgyőzelmet.

„Gratulálok a fiúknak a hétvégéhez!” – mondta Korda Erik. „Ausztriában komoly kis versenyt hoztak össze, a 180 verseny kilométer és az erős mezőny komoly kihívás elé állított minden rajthoz állót. Azt hiszem, az eredményre nem lehet panasz, a két osztrák fiú piszok gyors volt a hazai pályán, mi két cseh párossal vívtunk az FIA értékelés dobogós helyeiért, aminek egy ezüst lett a vége. Szintén emelem kalapom a Korda Racing színeiben most bemutatkozó Horváth Attila és Ratting Tamás előtt, a srácok első versenyükön magasra tették a lécet, hiszen megszerezték a futamgyőzelmet a hétvégi MARB futamon, az A-HÍD Rallysprinten. A folytatásban maradunk a kéthetes ritmusban, legközelebb a Baranya Kupán szállunk versenybe.”

Related posts