Jánosa Ákos: Két verseny, két győzelem

Két verseny, két győzelem – Jánosa Ákosnak és Rubóczky Attilának nemigen lehet oka a panaszra a szezonkezdetet illetően. A páros ezzel az elképesztően erős kezdéssel természetesen vezet az idén életre hívott Peugeot 208 R2 Rali Kupában.

Számított ilyen jó kezdésre?

Őszintén mondom, hogy nem, de nagyon örülök neki – mondta Jánosa Ákos. – Bár a Peugeot Kupa új kezdeményezés itthon, maga az autó nem ismeretlen számomra, hiszen tavaly is ezzel a típussal versenyeztem. Persze az új szabályokat meg kellett szoknom, hogy rövidebb a váltó végáttétele, hogy maximum nyolc gumit használhatunk egy versenyhétvégén és mindenkinek ugyanolyan a komputere.

Akkor mivel lehet különbséget kovácsolni?

A futómű-beállítással, a gumiválasztással, és persze a pilóták és navigátorok tudása közötti különbséggel. Meg kell jegyezni, hogy nagyon jó versenyzők vannak a mezőnyben, s mivel az autók között nincs túl nagy különbség, ez arra sarkallja az embert, hogy minél bevállalósabb legyen.

Így is elképesztően szoros csatákat vívnak…

Igen, egy-egy gyorsasági szakasz után elenyészőek a különbségek, de mivel technikai sportról beszélünk, kisebb-nagyobb problémája azért mindenkinek akad, szóval a szerencsének is van szerepe a végső sikerben. Vagy annak, hogy ki kap defektet, ki csúszik le az útról, ki mennyire tudja beosztani a gumikat és az autót. Összességében ezekből adódik össze a végső különbség.

Ön eddig jól taktikázott. Mi a titka?

Volt két jó versenyem, ami nem csak nekem köszönhető, hanem annak is, hogy a navigátorom tapasztalt és nagyon sokat segít. Vannak szakaszok, amelyeken túl nagy kockázatot vállalok, akkor rám szól, hogy a versenyért jöttünk, nem az adott gyorsaságiért. De olyan is volt már, hogy kicsit leültem és akkor ő rám szólt, hogy vegyünk rövidebb féktávokat, gyorsuljunk fel. A két győzelem egyébként azt is jelenti, hogy mostantól lassan nem feltétlenül az adott verseny megnyerése a legfontosabb számunkra, hanem hogy az év végén is mi legyünk a legjobbak.

Mennyire könnyű matekozni?

Egyáltalán nem könnyű, de van, hogy muszáj. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem kell gyorsan menni, csak azt, hogy nem szabad minden áron kockáztatni, mert egy kis megforgás is nagyon sokba kerülhet.

Mennyit tud ebben segíteni a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, aki a program mentora és ott van minden versenyen?

A személye mindenképp megnyugtató – sokat segít és nagyon közvetlen. Emlékszem, kis srác voltam, amikor Esztergomban láttam őt a Peugeot WRC-vel, és hogy mennyire felnéztem rá, nagyon jó, hogy most meg beszélhetek vele. Hogy ott áll a szakaszok végén, ellenőrzi a gumik állapotát, tanácsokat ad a guminyomással és a beállításokkal kapcsolatban is. Rászól az emberre, ha már nem kell kockáztatnia, felhívja a figyelmet, hogy az adott pályán melyik kanyarkombinációra kell fokozottan figyelni. Elképesztő tapasztalat van a háta mögött, úgyhogy az ember jól teszi, ha megfogadja a tanácsait.

A hátralévő versenyek közül van kedvence?

A laza talajú versenyek fekszenek nekem igazán, de sajnos az idén nem szerepel a Peugeot kupa kiírásában murvás viadal. Így a hátralévő futamok közül a fehérvárit várom a legjobban, de ha ott jól szerepelünk, akkor lehet, hogy a hatos kategória jó eredménye érdekében rajthoz állunk a Veszprém ralin is.

Mire számít Fehérváron?

A jellegét tekintve fehér aszfaltos és egy nyomsávos erdei utak egyaránt vannak a pályák között, de talán ezek a gyorsaságik nem annyira defektveszélyesek, mint a miskolciak. Azért természetesen észnél kell lenni itt is – meglátjuk, mit tartogat számunkra ez a viadal. Azért a dobogóra mindenképp szeretnénk felállni.

Related posts