Botka Dávidék közel járnak a pontszerző helyekhez, Herczig Norberték mögöttük állnak az ERC első futamának második napját követően – az élen Alexej Lukjanuk áll, még hat gyorsasági van hátra.
Köd, csúszós utak, nehéz körülmények fogadták az Európa-bajnokság mezőnyét az Azori-szigeteken tartott szezonnyitó második napján, így jó páran hibáztak is a több mint harminc R5-ös pilóta közül. Egyikük éppen Botka Dávidék előtt törte össze az autóját, aki így megállapított időt kapott az utolsó szakaszon, ezen alighanem még módosítani fognak.
Botkáék ezzel együtt kiváló napot zárt, a “maradék” öt szakaszból négyszer is befért a legjobb tíz közé már a pontszerző helyek kapujában állt, amikor jött az említett utolsó gyorsasági és a lemaradás. Herczig Norberték nem szerepeltek ilyen fényesen, a magyar bajnok egyszer hibázott is és már egy perccel le volt maradva Botkáéktól, amikor az utolsó szakaszon ebből negyven másodpercet ledolgozott, de ahogy már jeleztük, ez valószínűleg még változni fog.
A futamot egyébként Alexej Lukjanuk vezeti, mögötte Ricardo Mourával (+21,8 másodperc) és Bruno Magalhaessel (+32,4), a helyiek két sztárjával, egy percen belülre pedig még Chris Ingram és Martin Koci fér be – Botkáék jelen állás szerint a 14., Herczigék pedig a 17. helyen állnak.