Tim Gábor kiesett az ISEUM Ralin

Tim Gábor a Rali2 bajnokság élén várta a folytatást, bizakodva érkezett az Iseum Ralira, ahol élete első murvás versenye várt rá. Timár Tamás navigátorával felkészülten várhatta a szombathelyi versenyt, hisz közel fél napot autózhatott a JG2 Racing által felkészített Opel Adammal a versenyt megelőző teszten. Az Opel Adam R2 beállításaival összeszokott a többszörös magyar bajnok pilóta, és jól is kezdte a futamot, hisz az első gyorsasági után kategóriája második helyén állt. A Rali Katlanban, ahol a második gyorsasági szakaszt teljesítette a Rallye2 mezőnye, hibázott az Opeles páros, az ugratót túl…

Bővebben

Kazár Miklós: jó az irány, ezt kell folytatni

Az elmúlt hétvégén az Iseum Ralival folytatódott a magyar ralisport bajnoki szezonja, és a Pro Racers duója kis híján emlékezetessé tudta tenni egyik kedvenc versenyüket a szombathelyi murván. A korábbi négyszeres abszolút bajnok és navigátora, Tóth Zsolt az első nap remekelt a Skoda Fabia R5-össel, ám másnap egy rossz döntés miatt végül éppenhogy lecsúsztak az abszolút dobogójáról. Kazár egy pillanatig sem bánkódik, hisz azt vallja, nagyon jó irányba haladnak a dolgok, ráadásul a hétvégén újra rajthoz állt Miskolcon régi sikereinek színterén, a quadosok országos bajnokságának második futamán. Mindent összevetve pozitívan…

Bővebben

Jánosa Ákos: Két verseny, két győzelem

Két verseny, két győzelem – Jánosa Ákosnak és Rubóczky Attilának nemigen lehet oka a panaszra a szezonkezdetet illetően. A páros ezzel az elképesztően erős kezdéssel természetesen vezet az idén életre hívott Peugeot 208 R2 Rali Kupában. Számított ilyen jó kezdésre? Őszintén mondom, hogy nem, de nagyon örülök neki – mondta Jánosa Ákos. – Bár a Peugeot Kupa új kezdeményezés itthon, maga az autó nem ismeretlen számomra, hiszen tavaly is ezzel a típussal versenyeztem. Persze az új szabályokat meg kellett szoknom, hogy rövidebb a váltó végáttétele, hogy maximum nyolc gumit használhatunk…

Bővebben

Turán nyert Szombathelyen, Hadik összetörte a Fordot

Az első két futam győztese nem ért célba, Vincze és Ranga is dobogós eredménnyel tért vissza. Vasárnap Farkaserdő és Hosszúpereszteg szerepelt az ISEUM Rali programjában kétszer-kétszer és már az első gyorsasági meghozta a drámát: Farkaserdőn Hadikék hibáztak, lecsúztak az útról és összetörték a Fordot, így bár szerencsére a két versenyzőnek nem lett baja, fel kellett adniuk a futamot. A szakaszon így csak Turánék tudtak végigmenni az élmezőnyben, mögöttük Kazárék, Vinczéék, Baloghék, Rangáék és Bútorék is megállapított időt kaptak, így tovább nőtt a hátrányuk, ez az idő ugyanis 8,3 másodperccel lassabbnak…

Bővebben

ISEUM Rali: Turánéké az első nap a Hyundaijal

Kiválóan debütált “átmeneti” autójával a Turán-Bagaméri páros, jól tért vissza Vincze Ferenc, Ollé Sasáék pedig a második helyről estek ki. Hat gyorsasági szerepelt az ISEUM Rali szombati programjában, Szelestét és a Rallye Katlant kellett három-három alkalommal teljesítenie a mezőnynek. A Hyundai i20 R5-tel debütáló Turán Frigyesék rögtön megadták a nap alaphangját, hiszen megnyerték az első szakaszt, Ollé Sándorék pedig jelezték, hogy ezúttal számolni kell velük, hiszen azonnal futottak egy második időt, némi meglepetést okozva ezzel az élmezőnyben. Vincze Ferenc is megismerkedett a Ford Fiestával és Hadikék mögött hozott egy negyedik…

Bővebben

Turánéké a szombathelyi kvalifikáció

Lezajlott az ISEUM Rali időmérője. Minden pilóta három kört mehetett a szombathelyi kvalifikáción és ezek alapján végül Turán Frigyesék érték el a legjobb időt, jól debütáltak tehát a Hyundai i20 R5-tel – 2,3 másodpercet vertek Hadik Andrásékra, akik a második helyet szerezték meg. Harmadik leggyorsabbként Balogh Jánosék zárták a kvalifikációt 3,2 másodperces lemaradással, majd következtek Bútorék, Velenczeiék, Kazárék, a Forddal visszatérő Vinczéék, Bodolaiék, az idén először autóba ülő Rangáék és Olléék, így állt össze a legjobb tíz mezőnye. Szombaton pár perccel 9 óra után veszi kezdetét majd az első éles…

Bővebben

Kirúgta Kris Meeke-et a Citroen

Kris Meeke mindig is a nagy bukásairól volt híres és nem a kiegyensúlyozott teljesítményéről, de félelmetes tempója és futamgyőzelmei miatt a Citroen úgy érezte, hogy jó döntés rá építeni a WRC-be visszatétő csapatát – egészen mostanáig. Hétvégén ismét hatalmasat bukott a brit pilóta és könnyen lehet, hogy csak az autó építése miatt úszta meg ő és navigátora a komoly sérülést, a franciák pedig most bejelentették, hogy az idei szezonban nem tartanak igényt Meeke szolgálataira. A közlemény szerint nehéz a döntés, mert a navigátort, Paul Nagle-t is érinti, de olyan sokszor…

Bővebben

Herczigék az Akropolisz Ralin is a 3-as rajtszámot kapták

Ifj. Érdiék 19-essel állnak rajthoz, Botkáék nem indulnak. Megvan a következő ERC-futam, a jövő hétvégi Akropolisz Rali nevezési listája és a megszokott három magyar páros helyett most csak kettőt találunk rajta – Botka Dávid és Mesterházi Márk nem szerepel. Ott lesz viszont Herczig Norbert és Ferencz Ramón, a skodás kettős ezúttal is a 3-as rajtszámot kapta, csak a bajnokságot vezető Lukjanukot, valamint a portugál Magalhaest helyezték elé a szervezők. A mezőny egyébként 35 autóból áll, de ebből 19 R5-ös, az eleje tehát ismét elég keménynek ígérkezik. Az ERC2-es mezőnyben ezúttal…

Bővebben

Meglepetés: Turánék Hyundaira cserélik a Fordot

Szombathelyen nem az eddig megszokott technikával áll rajthoz a Turán-Bagaméri kettős. Egy hónapos „pihenő” után Szombathelyen és környékén folytatódik az Országos Rallye Bajnokság az évad első murvás versenyével, az ISEUM Rallye-val. A Turán Motorsport versenyzői, Turán Frici és Bagaméri Laci változatlan elszántsággal és célokkal, de egy kisebb változtatással állnak rajthoz ezen a versenyen. A Turán Motorsport Ford Fiesta R5-ös versenyautójával nem csak Turán Friciék versenyeznek a 2018-as szezonban, hanem egy szlovák versenyző, Igor Drotár is használja. A két páros versenynaptára időnként „fedi egymást”, és ilyen május utolsó hétvégéje is. Mivel…

Bővebben